Ezzel helyben is vagyunk. A híres skandináv krimik földjén, ahol a végtelennek tűnő éjszakákat komor mázzal vonja be a misztikumba hajló pszicho-horror. Ez utóbbinak nagy mestere a magyarokat amúgy kedvelő író, Jo Nesbo. Az általa teremtett nyomozó figurája, Harry Hole, regényről regényre felbukkan. Olyan erős karakterrel bír, hogy sok oslói hisz ma is létezésében.
Pedig dehogy. Csupán az írói fantázia szüleménye a derék Hole (ejtsd: Hule) főtiszt, aki egyaránt viaskodik démonaival és a gyilkosokkal. Ő a főszereplője az író talán legsikeresebb művének, a Hóembernek (Snomannen), amelyből nemrég hollywoodi stílusú filmet forgattak.
Kár volt a dollárokért, mert a mozi testes bukás lett. Pedig még a világsztár Val Kilmert is megnyerték az ügynek. De hiába: Nesbo regénye annyira sokszálú és rétegű, hogy lehetetlen a filmidőbe pakolni, arcokhoz kötni. A krimi-remekben, mint minden jó könyvben, az egyik fő erény éppen az, hogy a leírt jellemábrázolás alapján az olvasónak kell arcot adni a szereplőknek.
De lássuk a medvét, vagy inkább a fókát, azaz Nesbo 500 oldalas, eseményekben bőséggel fjordozott dolgozatát.
Oslo a könyvben kifejezetten jó, szerethető helyként tűnik fel. Ahol pezseg az élet és erős déli színeket hoznak az esőszürke hétköznapokba a bevándorlók. Az író nincs híján az iróniának sem, amikor megjegyzi: a gazdagabb kerületekben még a Nap is kisüt. Apropó, dél. Ez itt egy sajátos fogalom a hely meghatározására. Mindenki déli, aki utazik, hiszen északon vagyunk...
A könyv meghatározó szereplői a csinos, felső középosztálybeli nők. Rendezett családban élnek, menő férjjel, gyerekkel, nagy házzal, kerttel. Az úszómedence a föld alatt van, bárral, garázsokkal, kényelmi terekkel. Emellé rendszerint nyaraló is dukál délen, többnyire Nizzában, vagy Cannesben. Persze, a tiltott gyümölcsökhöz, mint például a drog, is hozzá lehet jutni.
Aztán egyszer csak eltünedeznek ezek a szép, fiatal nők. Mindig akkor, amikor leesik az első hó. Az eltűntek kertjében valaki hóembert épít. Aztán a nem talált nők egyikének a mobilja megszólal a hóember hasából, sálja pedig színes rongyként hull alá. Harry Hole ekkor már sejti: egy kirakós játék vette kezdetét, amelyben így, vagy úgy, de ő lesz a célpont. Ő, Norvégia egyetlen olyan nyomozója, aki már elkapott egy sorozatgyilkost.
Nesbo értő aggyal rakta össze a szerteágazó, sokszereplős és mélyre merülő történetet. Egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy nagyon élvezte az írást és szívesen ugrált az idősíkokban. Utóbbival eléri, hogy az olvasó előtt szinte a könyv végéig nyitva marad a klasszikus kérdés: ki a gyilkos?
Ezt mi sem áruljuk el, de azt igen, hogy Nesbo felrajzolja nekünk a norvég társadalom kevésbé ismert arcát. Azt, hogy a gazdagok világa szívesen épít a látszatra és sokszor erényként kezeli a képmutatást.
Különösen két témában merül el a főszálat képező krimi mellett. Az egyik a rendőrségi hierarchia bemutatása, a másik a bulvárújságírás mindenből szenzációt csináló kényszere.
A műben a kettő erősen összefügg. A rendőrparancsnokok ugyan érdekeltek a hatékony nyomozásban, de abban még inkább, hogy leplezzék a kudarcot a sajtó előtt. A sajtó viszont résen van, megszellőzteti a fiaskót, ám ezzel éppen a sikeres nyomozást hátráltatja.
Ez nem éppen északi sajátosság, de az író siet leszögezni: a híres norvég demokrácia nem véletlenül liberális, hiszen az ebből fakadó, sokféle látásmódon és véleményen keresztül mutatkozik meg a valóság, tárul fel az igazság.
Ugyanakkor megmutatja e demokrácia korlátait is, egy liberális napilap tulajdonosának életútjával. A csillogó felszín mély üregeket rejt, a szenzációhajhászás embereket, eszméket tesz tönkre, a rengeteg pénz pedig megöli a hitet.
A filozofikus, vagy inkább elmélyültebb részletek mellett az író megismertet bennünket az oslói kiskocsmák világával és jellegzetes figuráival. Annyira érzékletesen, hogy már évek óta német és japán turisták keresik fel a regény helyszíneit, mint valóságosat. Sőt, még maguk a kocsmárosok is „elhiszik" a mesét...
Nesbo már-már balzaci tehetséggel írja le a főváros egyes kerületeit, a város fölé magasodó jelképet, a történetben is fontos szerepet játszó síugró sáncot, a Holmenkollent. Érzékletesen mutatja be a vidéki tanyákat, az itteni életet.
És nagyon jó a humora. Hole főtiszt egy ízben az apaság-kutató DNS-intézetbe látogat, ahol a női igazgató fogadja. Akinek irodájában két szép fiatal fényképe látható a falon. - A maga gyerekei? - kérdi a nyomozó. - Azt hiszem - jön a válasz.
A Petrikovics Edit által magyarra ültetett krimi a meglepő fordulatok és bonyodalmak után révbe jut, azaz meglesz a sorozatgyilkos. Vele egy sor tanulság is, amelyből kiderül az olvasó számára, hogy a norvég író igazságérzete és fekete humora szorosan kapcsolódik.
A könyv norvég kiadása 2007-ben jelent meg. Nesbonak a nyomozóba ültetett aggodalmait sajnálatosan igazolta a történelem. Mégpedig 2011-ben, saját hazájában. Amikor egy neonáci szörny 77 fiatalt gyilkolt le.
Hiába volt nyár, a Hóember mégis megjelent Utoya szigetén.
