Megannyi halasztás után ma kivégezték Lisa Montgomery-t

Fehér Buda 2021-01-13 10:11:00
Az 52 éves nőt 2007-ben ítélték el, mert brutális körülmények között meggyilkolt egy terhes nőt.

Ma a reggeli órákban kivégezték az 52 éves Lisa Montgomery-t az Egyesült Államokban, írja a Metro. Lisával méreginjekcióval végeztek, ezzel ő lett 1953 óta az első nő, akin szövetségi börtönben hajtották végre az ítéletet. 

Montgomery-t 2007-ben ítélték el, miután elrabolta, majd megfojtotta a 23 éves Bobbie Jo Stinnett-et, aki éppen nyolc hónapos terhes volt akkoriban. Lisa ezután kivágta a halott nő hasából a gyermekét, aki csodával határos módon túlélte a borzalmakat. Montgomery a gyilkosság után azt akarta elhitetni a környezetével, hogy a kisbaba az ő lánya, ám a rendőrök gyorsan kiderítették, mi is történt valójában.

A nő tehát megkapta a halálítéletet, ám a bíró döntése ellen közel másfél évtizedig harcoltak Montgomery védőügyvédei. Az ügyvédek szerint ugyanis a védencük mentális betegségben szenvedett, így nem igazán tudta felfogni, mi folyik körülötte, vagy hogy miért akarják kivégezni. Az USA alkotmánya szerint pedig csak mentálisan egészséges elítélteket lehet kivégezni.

Montgomery-t már decemberben ki akarták végezni, viszont akkor halasztást kapott. Az ítéletet tegnap majdnem végrehajtották, ám a bíró újabb 24 órás halasztást adott, hogy kivizsgálják a nő mentális állapotát. A döntést végül a legfelső bíróság eltörölte, így ma reggel véget vetettek Lisa Montgomery életének. A kivégzésen jelen volt Stinnett néhány rokona is, akik végignézték, ahogyan végrehajtják az ítéletet.

Ez a kivégzés egyike annak a háromnak, amit Donald Trump utolsó elnökként eltöltött hetén visznek végbe. A két másik elítéltet csütörtökön és pénteken végezték volna ki, ám ők közben elkapták a koronavírust, így a bíró addig halasztást adott nekik, amíg fel nem épülnek a betegséből. A dolog érdekessége, hogy Trump elnöksége előtt 17 éven keresztül senkit sem végeztek ki szövetségi börtönökben. Az ítéleteket végül Trump hajtatta be.

Az USA-ban ritkán ítélnek valakit halálra, az pedig még ritkább, hogy végre is hajtják az ítéletet. A kivégzések többsége az állami börtönökben történik, Trump egyik kampányígérete az volt, hogy ha bekerül a Fehér Házba, akkor folytatni fogja a kivégzéseket.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.