Újabb okossztráda fogja összekötni Szombathelyt Körmenddel és Zalaegerszeggel

Székely Zoárd 2021-01-11 15:48:00
Kevésbé fog bedugulni az M1.

Az önvezető járművek közlekedéséhez alkalmas infrastruktúra kiépítésének vizsgálata, tervezése, engedélyezési tervdokumentáció elkészítése is feladata a tervezőknek, amikor előkészítik a Körmend (M80) és Szombathely–Zanat (M86) közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítését - írja a Magyar Nemzet. Az európai közbeszerzési értesítőben nyáron kihirdetett és most módosított pályázat eredményeként fontos láncszem illeszkedik majd be a nyugat-magyarországi gyorsforgalmi utak alkotta hálózatba.

Két kiemelt közlekedési csatorna ér össze Körmendnél, az észak-déli M86-os, és a kelet-nyugati 8-as főút. Az M86-os Csornától Szombathelyig elkészült már, a tervezett szakasszal déli irányban folytatódik. A 8-as út Körmend és a Szentgotthárd országhatár közti szakasza most is épül kétszer egy sávon, de az M80 már elkerüli a településeket.

Fotó: MTI/Varga György

A 8-as főút Körmendtől keletre, Vasvárig tartó ütemének a gyorsforgalmi fejlesztése zajlik, Vasváron éri majd el az M76-os – ez köti össze a zalai megyeszékhelyet az M7-es autópályával – a 8-as főutat. A Zalaegerszegtől északra haladó részt már M9-esnek hívják.

Emellett a Szombathely és Kőszeg határállomás közötti gyorsforgalmi út előkészítése is zajlik. Miután a fontos megyeszékhelyek, nagyvárosok, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg gyorsforgalmi kapcsolata megépül,

létrejön egy olyan alternatív gyorsforgalmi folyosó is, amely a nyugati határszélen belépő tranzit forgalmat az M1-essel párhuzamosan, délebbre vezeti,

aminek az eredményeképpen az országon áthaladó teher- és személyforgalom egy része nem terheli feleslegesen Budapest környékét, az M0 körgyűrűt és a bevezető autópályákat.

Az M76-osnak eddig két rövidebb szakasza épült meg, a Zalaegerszeget megközelítő, illetve az M7-esről letérő és Balatonszentgyörgyöt elkerülő néhány kilométeres, de fontos, vasútvonalakat felüljáróval, híddal keresztező út.

Idén megkezdődik a még hiányzó, mintegy negyven kilométeres, új nyomvonalon vezetendő pálya építése, ami várhatóan három év alatt célba ér.

Fotó: utiber.hu

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.