Horrorfilmbe illő maszkkal ment rabolni B. Krisztián

Fehér Buda 2019-05-25 13:42:00
Egyszer sikerrel is járt, 1 millió forintot lopott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki egymillió forintot rabolt Budapest II. kerületében, írják a rendőrség oldalán. A férfi még februárban feszítette fel egy II. kerületi családi ház ajtaját, az arcát egy maszkkal eltakarta, majd a hazaérkező tulajdonosra egy fegyverutánzatot fogott, és pénzt követelt tőle. A sértett egymillió forint készpénzt adott át a támadónak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

Őrizetben a maszkos rabló

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki egymillió forintot rabolt Budapest II. kerületében.

A tettes májusban visszament a bűncselekmény helyszínére, és a kerítésen keresztül bemászott a ház udvarára, ahol újfent megvárta a tulajdonost. A támadó a korábbi rabláshoz hasonlóan a hazaérkező sértettet ismét megfenyegette és pénzt követelt tőle, aki ekkor már nem tett eleget a maszkos férfi követelésének, így a fegyveres férfi rövid szóváltást követően, pénz nélkül távozott. 

A nyomozók az eljárás során azonosították az elkövetőt, egy 38 éves ózdi férfit, és ellene elfogatóparancsot adtak ki. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozói a Célkörözési Osztály, és a Terrorelhárítási Központ bevonásával tegnap délután elfogta az elkövetőt Budapest VI. kerületében, majd lakásán kutatást tartottak. A nyomozók a férfi lakásán megtalálták a bűncselekménynél használt maszkot és gázpisztolyt is. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói B. Krisztiánt fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. ​

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.