10 dolog, amit biztosan nem tudtál a Jokerről

Székely Zoárd 2020-06-28 19:55:00
Filmrajongók figyelem!

Bizonyára olvasóink közül többen is látták a tavalyi év egyik legnagyobb durranásának szánt Joker filmet. A legismertebb képregénygonosz eredettörténetének feldolgozása alaposan megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt, ám összességében mégis óriási siker és tömeghype övezte az alkotást: a főszereplő Joaquin Phoenix végre elnyerte élete első Oscar-díját, illetve több kategóriában is jelölték a filmet a gálán, valamint világszerte több mint egymilliárd dolláros bevételt termelt, ezzel pedig minden idők legsikeresebb „R” besorolású filmje lett.

Most azonban összeszedtünk 10 érdekességet a filmmel kapcsolatban, ami újdonságként hathat bő fél évvel a bemutató után is.

1. Phoenix elárulta, hogy számára a legnagyobb kihívást Joker nevetésének tökéletesítése jelentette. Elmondása szerint olyan emberekről nézett videókat, akik pseudobulbaris bénulásban szenvedtek - a betegség gyakran együtt jár kényszernevetéssel és kényszersírással.

Fotó: IMDb

2. A film elején Arthur jobb kézzel írja a bejegyzéseit, ám egy idő után már a baljával jegyzetel és süti el a fegyvert. Ezzel az idegösszeroppanás egyik tünetét szerették volna ábrázolni, miszerint Arthur ideiglenesen balkezessé válik a filmben.

3. A vicc, amivel Arthur szerepelt a tévében - "Amikor kicsi voltam, és mondtam az embereknek, hogy komikus leszek, akkor mindenki csak nevetett. De most nem nevet senki." - eredetileg egy népszerű brit komikus, Bob Monkhouse (1928 - 2003) szájából hangzott el. Érdekesség, hogy a valóságban Monkhouse saját kezűleg több száz vicckönyvet írt a karrierje során - a filmben Arthur ugyanígy a saját kezével írja füzetébe a vicceit.

Fotó: IMDb

4. A forgatás során Phoenix és Robert De Niro elég hamar összekapott a próbafolyamat miatt. De Niro ugyanis szerette volna a klasszikus módon végigolvasni a szöveget a stábbal, ám Phoenix inkább szeret improvizálni és elvonatkoztatni a papírformától, ezért nagyon nehéz volt rávenni, hogy De Niro módszerét kövesse. Végül sikerült meggyőzni őt, bár a próba során végig maga elé motyogott, majd a sarokba vonult cigarettázni. A forgatás alatt nem is nagyon beszéltek egymással, ám később egy interjúban Phoenix hangsúlyozta, hogy a történtek ellenére De Niro a kedvenc színésze.

5. Arthur a gothami 'Pogo's Comedy Club' színpadán lépett fel stand-upos produkciójával. A hely egy létező bohócról kapta a nevét: Pogo volt John Wayne Gacy művészneve, aki nem mellesleg sorozatgyilkosként tevékenykedett - 33 fiú és férfi megerőszakolása, valamint megölése miatt ítéltek el, majd végeztek ki 1994-ben.

Fotó: IMDb

6. A film készítői a "Romero" fedőnevet használták a forgatás során, hogy titokban tartsák a produkció körülményeit. Ez egyfajta tisztelgés lehetett Cesar Romero felé, aki a '60-as évek Batman-sorozatában alakította Joker karakterét.

7. Adrian Raine, a neurokriminológia szakértője a Vanity Fairnek adott interjújában hangsúlyozta, mennyire lenyűgözte a bűnözői elme pszichológiájának autentikus ábrázolása a filmben. Raine 42 éve tanulmányozza az erőszak és a bűntények kiváltó okait, mégis olyan hatást gyakorolt rá a Joker, hogy azóta beépítette a saját tárgyának tananyagába, amit a Pennsylvaniai Egyetemen tart.

8. Az ikonikus lépcsőn táncolós jelenetet ezen a címen forgatták: 1165 Shakespeare Ave, The Bronx, NY 10452, USA. A film bemutatása után igazi turisztikalátványossággá vált a helyszín, a rajongók még a Google Térképhez is hozzáadták, mint 'religious destination', azaz vallási úticél.

Fotó: IMDb

9. A képregényben Joker nagy rajongója a klasszikus komikusok, köztük főként Charlie Chaplin munkásságának: amikor Arthur beoson a moziterembe, hogy megkeresse Thomas Wayne-t, éppen Chaplin Modern idők (1936) című filmjét vetítik - plusz a Joker első trailerében a 'Smile' című dal hallható, amit Chaplin pont ehhez a filmhez komponált.

10. Phoenix tényleg mindent megtett a szerep kedvéért: 28 kilót fogyott a forgatás alatt, ami roppant veszélyes lehet ilyen rövid időn belül. Éppen ezért a jeleneteket csupán egyszer vették fel, nem volt lehetőség újraforgatásra. A rendező Todd Philips gyártás közben írta újra a szöveget, amit a színészek sminkelés közben tanultak meg, majd még aznap fel is vették az adott jelenetet. Emellett a rajongók azt hitték, Phoenix szigorú orvosi utasítások alapján naponta mindössze egy almát evett a gyors fogyás érdekében, ám a színész később bevallotta, hogy az almán kívül még salátát és párolt zöldbabot is fogyasztott.

Forrás: IMDb

Szólj hozzá!

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.