A Kásler-család megkerülhetetlen volt Sárváron a rendszerváltás előtti időkben

Farkas Bazsi 2020-04-29 06:03:00
Az apuka járásbírósági tanácselnök, az anyuka Hazafias Népfront sárvári elnöke volt. A miniszter egyetemistaként előszeretettel írt pályaműveket a Marxizmus, Leninizmus Tanszékre.

Talán kevés olyan ellentmondásos figura van a jelenlegi miniszterek között, mint Kásler Miklós, a Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Kásler ugyan orvos, ám megnyilvánulásaiban nem egyszer teológiai megközelítéssel ad választ orvosi kérdésekben. 

Nemrég a Partizán vette górcső alá Káslert. 

Ebből az derül ki, hogy a Kásler-család 1952-ben költözött vissza Sárvárra. Ekkor a miniszter két éves volt. Kásler életrajzi adatai szerint apja Kásler István bíró, míg anyja Kásler Istvánné óvónő volt. 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Azt már a szerkesztőség nyomozta ki, a Vas Népe archívumának segítségével, hogy Kásler István a járásbírósági tanácselnök volt, amihez azért pár évvel az 1956-os forradalom után jócskán kellett a pártvezetés bizalma. 

Kásler Istvánné a Hazafias Népfront sárvári elnöke volt. A Partizán úgy tudja, és ezt az Ugytudjuknak is megerősítette jópár helybeli, hogy nemigen lehetett úgy Sárváron döntést hozni nőügyekben, hogy azt Káslerné előzetesen ne hagyta volna jóvá. 

A miniszter 1964-ben kedte gimnáziumi tanulmányait a Tinódiban, ahol egyébként KISZ titkár volt. 1966-ban pedig egy szolidaritási gyűjtést szervezett, ahol elítélte az USA vietnámi beavatkozását, és a vietnámi nép megsegítésére 9000 forintot gyűjtött össze, 60 ezer fa elültetésével.

Kásler Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, ahol folytatta mozgalmi munkáját. Egyesek szerint itt is KISZ titkári pozícióig jutott, ám ennek nyomát sehol nem találni. Ami viszont biztos, hogy 1972-ben Kásler két dolgozatot is leadott a Marxizmus, Leninizmus tanszékre. Egyik munkájának címe Nemzetiségi kérdés Lenin és Sztálin műveiben, míg a másik a Lázadók igazsága volt. 

Íme a teljes adás:

 

napiPartizán #17 | Kicsoda Kásler Miklós?

Tetszik az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár száz forinttal! https://bit.ly/2UmOlPf Kövess minket facebookon! https://facebook.c...

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.