Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Dömötör Gábor 2026-04-02 10:42:55
Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

Van valami egészen felszabadító abban, amikor valaki végre nem próbálja szebben mondani azt, amit igazából gondol, és amit amúgy is mindenki pontosan ért. A Győr több pontján is felbukkanó „Mindenkit gyűlölünk!” feliratú plakát első pillantásra poénnak tűnik, másodikra provokációnak, harmadikra pedig valami egészen nyugtalanító dolognak: nem más, mint tűpontos kortünet. Nem azért, mert szó szerint ezt mondaná ma bárki is a politikában, hanem azért, mert nagyon sok mai közéleti üzenet végső jelentése valahol mégiscsak ez.

Fotó: Szami

A plakátot készítő Szami Art munkája nem friss, hiszen a darab a 2020-as ARC Plakátkiállításra készült, de épp az benne a legijesztőbb, hogy ennyi év alatt sem veszített az erejéből, inkább csak hozzá öregedett a valóság. Sőt, ma talán még pontosabban írja le az ország hangulatát, mint akkor. Mintha azóta mindenki még egy kicsit kevésbé lenne kíváncsi a másikra, vagy annak véleményére és egy kicsit még természetesebb lenne az, hogy a politika és a közbeszéd első számú szervezőelve már nem a közös ügy, hanem a közös ellenség.

Ma Magyarországon a politikai kommunikáció jelentős része már nem arról szól, hogy mit akarunk kezdeni együtt ezzel az országgal, hanem arról, hogy kit kell hozzá utálni. Az ellenfelet, a kormányt, az ellenzéket, a fővárost, a vidéket, az értelmiséget, a libsiket, a fideszeseket, a fiatalokat, az időseket, a civileket, a sajtót, a propagandát, Brüsszelt, Sorost, a multikat, a tanárokat, a közmunkásokat, a hajléktalanokat, a gazdagokat, a szegényeket, az ukránokat, vagy épp Moszkvát - gyakorlatilag bárkit, akire rá lehet húzni a személyes és a közös frusztráció aktuális jelmezét. A rendszer már rég nem csak azt kínálja fel, hogy legyen véleményed, hanem azt is, hogy legyen hozzá valaki, akit hibáztathatsz.

Fotó: Szami

Ennek a plakátnak az ereje pont ebben rejlik, hogy nem foglal állást. Nem mondja azt, hogy „ők gyűlölnek”, miközben „mi csak védekezünk”, nem kínál erkölcsi felmentést egyik oldal számára sem. Egyszerűen csak kirakatba teszi mindazt, amit mindenki szeretne valami szerethetőbb csomagolásban eladni: Mindenkit gyűlölünk! És ettől lesz hirtelen zavarba ejtően őszinte: mintha a kampányszlogenek mögül kihúznánk a díszletet, és nem maradna más, mint a puszta indulat.

Paradox módon ez a gondolat talán pont ezért tud összehozni embereket is. Mert egy pillanatra megszünteti azt a kényelmes önbecsapást, hogy a mi gyűlöletünk valahogy mégis csak jobb, kulturáltabb, jogosabb, igazabb, mint a másé - csak attól, hogy a miénk. A jó köztéri művészet néha nem szép, nem kedves, nem dekoratív, csak kellemetlenül pontos. Végső soron ez a győri plakát is ilyen. Nem akar megoldani semmit, nem hirdet programot, nem választ oldalt, csak tükröt tart. És az a rossz hír, hogy ez a tükör egyre kevésbé torzít.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány? 

Csütörtökön ismét összeül a szombathelyi közgyűlés

A rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi pontja lesz: az azbesztmentesítés.

Három hétig megváltozik a forgalmi rend a Kardán út és az Audi Hungária út körforgalmánál Győrben

Burkolatsüllyedés javítása miatt lezárják a körforgalom egy részét, a műszakváltások idején jelentősebb torlódásokra is számítani kell.

Nagy fogás: közel 61 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tárolt egy győrszemerei ingatlanban egy férfi - hiba volt

A csaknem 150 millió forint értékű dohányáru miatt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolja az ügyészség.

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.