VV Zsuzsu az egyik villalakóval sem tartja már a kapcsolatot

Fehér Buda 2019-04-13 18:28:00
De nem is nagyon keresi őket.

A VV9 győztesével, a büki Zsuzsuval a 24.hu készített egy interjút. A lap azt írja, a lánynak azért sikerült a bravúr, mert a nézők már immunisak a meztelenül ordibáló játékosokra, a lány pedig a tökéletes ellentéte ennek. Zsuzsu azt mondja, hogy a finálé óta egyik villalakóval sem tartja a kapcsolatot. Adri egyszer ugyan elhívta Pestre, de a vasi lány visszautasította, mondván, mindenkivel szeretné megtartani a két-három lépést. A lány egyébként azt mondja, hogy az édesanyjától örökölte az életbölcsességre való fogékonyságát.

Az interjúban kitértek arra is, hogy VV Gregnek megígérte, hogy ad a nyereményéből. A lány azonban nem válaszolt az erre irányuló kérdésekre, csak annyit mondott, hogy ez a kettejük dolga.

Zsuzsu szerint az egyik legérdekesebb tulajdonsága egyébként a mimikája, hiszen képtelen felvenni a fapofát, egyfolytában grimaszol. A VV9 győztese arra is kitért, hogy inkább azon tépelődik, hogy éppen kivel veszett össze, és az olyan minimális dolgok, mint az EP-választás, nem is érdeklik.

A büki lány végül azt is megemlítette, hogy a nyereményéből egy budapesti lakást venne, de a belvárosra nem futná belőle, így marad a külváros. 

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák