Vérlázító: csak 15 évet kaphat a gyerekeit erőszakoló magyar rendőrgyilkos

ugytudjuk.hu 2019-11-08 09:21:00
N. István 20 évet ült a Soós-féle rendőrgyilkosság miatt, ám úgy tűnik, most újra a rácsok mögé kerülhet gyermekeinek megerőszakolásáért.

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség N. István ellen két, a 12. életévét be nem töltött kiskorú személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. A 60 éves férfi 1980-ban került rács mögé, ahonnan 20 év után szabadult feltételesen, miután 1979-ben Sóos Lajossal és György Józseffel együtt végeztek a Budapest határában posztos rendőrrel, hogy annak sorozatlövő fegyverét megszerezve, bankot rabolhassanak. Az akkori nyomozás során kiderült: mindhárman öltek embert előtte is.

Jelenleg újra börtön fenyegeti a férfit, mivel a vád szerint N. István 2017-ig többször is megerőszakolta élettársa kislányát, valamint közös fiukat a házuk mögötti romos épületben. Mivel a rendőrgyilkosság miatt kapott büntetés jogkövetkezményei alól az idő múlásával már mentesült, jogilag büntetlen előéletűnek számít, így tettéért legfeljebb 15 év szabadságvesztést kaphat, ha sikerült rábizonyítani a tettét. Az ügyészség a vádiratban fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá azt is indítványozták, hogy a nyilvánosságot zárják ki a majdani tárgyalásokról.

(Magyar Nemzet)

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.