Végre bezárult a dimenziókapu, ami a szombathelyi Petőfi Sándor utca aszfaltjában nyílt

ugytudjuk.hu 2019-09-25 12:28:00
Jó hosszú ideig okozott fejfájást az arra autózóknak.

Hónapokon keresztül borzolta a szombathelyi sofőrök idegeit az a kátyú, ami a Petőfi Sándor utca aszfaltjában keletkezett. Az aszfalt először csak megrepedt, ekkor lezárták az egyik sávot. A lezárás viszont olyan sokáig élt, hogy időközben az út repedéséből kinőtt egy virág is.

Olyan régóta terelik el a forgalmat a beszakadt útról a szombathelyi Petőfi utcában, hogy már a virág is kinőtt a repedésből

Farkas Bazsi Jó ideje két terelőtábla zárja el a forgalmat a szombathelyi Petőfi Sándor utca Március 15. tér felőli oldalán. A táblák azért kerültek ki, mert az útburkolat beszakadt. Az pedig, hogy az aszfalt mennyi ideje vár a javításra jól mutatja, hogy burkolat repedésében már virág is nő.

Később aztán megtudtuk, hogy egy egyesített csapadék és szennyvízcsatorna meghibásodása miatt tulajdonképpen alámosta az aszfaltot a víz, félő volt, hogy beszakad. A hibás részt aztán felmarták, ekkor még jobban megbolondult a közlekedés, hiszen a Március 15. tér felé igyekvőknek a szemközti sávban kellett kikerülni a lezárt szakaszt.

Az így keletkezett lyukat végül most aszfaltozták be, és habár egy kicsit megkésve ugyan, de elhárult a szombathelyi közlekedés egyik legnagyobb hibája. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.