Váratlan fordulat: nem tettes, hanem felbújtó volt Czeglédy Csaba?

ugytudjuk.hu 2018-12-10 15:06:00
A másfél éve húzódó ügyben ez teljesen más minősítést jelentene.

Múlt héten ügyészségi indítványára rábólintva a Szegedi Járásbíróság harminc nappal meghosszabbította Czeglédy Csaba letartóztatását. A vádhatóság Czeglédy letartóztatásának meghosszabbítására vonatkozó indítványából azonban egy több mint furcsa fordulat derült ki – tudta meg a hvg.hu meg Czeglédy védőjétől, Hankó Faragó Miklóstól.

Czeglédy ellen több bűncselekmény, így bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint ugyanis 2011 és 2017 közt az általa működtetett munkaerő-közvetítő hálózat több mint 6 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott az államnak azzal, hogy a cégháló részét képező iskolaszövetkezetek nem fizették megfelelően az áfát és az szja-t.

Ezzel szemben a legutolsó ügyészi indítványban, amivel a benntartását akarták/tudták elérni, az szerepel, hogy a gyanúsított Czeglédy:

  •     kétrendbeli felbujtóként gyanúsítható a költségvetési csalással,
  •     társtettes a gazdasági csalás elkövetésében,
  •     és szintén felbujtóként volt köze hamis magánokiratokhoz is.

Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az ellene felhozott legsúlyosabb bűncselekményekben az ügyészség szerint nem is tettes, hanem csak felbujtó,  plusz gazdasági csalásban társtettes, vagyis másokkal együtt gyanúsítják. Czeglédy esetében ez azt jelentené, hogy nem ő maga követte el tevékenyen a milliárdos költségvetési csalást, hanem valaki „mást a bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábírt” - írja a hvg.

„Teljesen értetlenül állunk előtte, hogy mit jelent ez, hiszen teljesen mást jelent, ha felbujtásról van szó, viszont ebben az esetben módosítani kellett volna a gyanúsítást”

– mondta a lapnak Hankó Faragó Miklós, Czeglédy ügyvédje. A tárgyaláson, ahol meghosszabbították Czeglédy letartóztatását, az indítványnak erre a részére egyáltalán nem tért ki sem az ügyész, sem a bíróság - tette hozzá Hankó Faragó.

A lassan másfél éve húzódó ügyben még mindig nem született vádirat. Az ügyészség a mostani tárgyalás után azt mondta, hogy most már „a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül”  lesz vádemelés. Így majd csak ebből fog kiderülni, hogy tettesként vádolják-e meg, vagy azért mert mást vett rá bűncselekmény elkövetésére.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.