Váradi Benedek reméli, tovább folytatódik a kosárlabda-láz Szombathelyen

Vágvölgyi Bálint 2019-07-16 09:46:00
A Falco csapatkapitánya örül, hogy hosszabbított a sárga-feketékkel.

Ahogy tegnap már mi is megírtuk, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatkapitánya, Váradi Benedek 1+1 évvel meghosszabbította szerződését a sárga-feketékkel.

A klubhonlapnak adott rövid interjúban Váradi elmondta, hogy nagyon örül a hosszabbításnak, a következő szezont firtató kérdésre pedig azt válaszolta:

- Erről még nagyon korai lenne beszélni. Alakul a mi keretünk is, illetve az ellenfeleké is. Nyilvánvaló, hogy egy sportolónak az a célja, hogy nyerjen minden mérkőzésen, de ez nem sikerülhet sajnos. Nagyon hosszú út áll előttünk a csapattal. Először a felkészülésre kell minden energiánkat beleadni és úgy edzeni a bajnokságra, hogy a lehető legjobb formában kezdjük meg a szezont.

Az esetleges címvédésről azt mondta a Falco csapatkapitánya, hogy tudják nagyon jól, hogy a bajnoki címet megvédeni sokszor nehezebb dolog, mint megszerezni, hiszen mindenki a regnáló bajnokot szeretné legyőzni, de ez plusz erő és motiváció lesz a csapat számára.

Váradi örül, hogy Szombathelyen összeáll egy ,,kis magyar válogatott", mindenkivel játszott már együtt a különböző korosztályos válogatottakban, így biztos benne, hogy jó csapat alakulhat ki.

"Fiatalok vagyunk, így annál jobban éhesek leszünk a sikerekre. Nagyon örülök, hogy Szombathelyen igazi kosárlabdaláz volt a szezon végén és a bajnoki cím megnyerését követően is. Remélem ez tovább folytatódik és együtt szép eredményeket érünk el."

- zárta gondolatait a Falco tízese.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.