Vajna Tímea reméli, Andy büszke lenne rá

ugytudjuk.hu 2020-02-18 06:47:00
Timi családja sem tudta, hogy ő a szőrmók a TV2 műsorában.

Az celebről még a saját nagymamája is azt hitte, az Egyesült Államokban van, miközben teljes titokban készült arra, hogy mindenkit megtévesszen - írja a Blikk. Kiderült, Tímeát részben a több mint egy éve elhunyt férje, a TV2 egykori tulajdonosa, Andy Vajna emléke marasztalta.

Nagyon szerette ezt a show-t, sokszor mutatta nekem a videókat a maszkos énekesekről, először ő vetette fel, hogy csinálják meg. Remélem, büszke lenne rám, hogy szerepeltem benne!

- mondta Timi.

Mint a műsorból kiderült, Tímea egyedül Kajdi Csabát nem tudta megtéveszteni, a modellügynökség vezetője elsőre eltalálta, kit rejt a szőrös kosztüm, igaz, eleinte senki sem hitt neki.

A sztár kisgyerekként ugrándozott a színpadon, bohókás volt és szertelen. A többekben az is felmerült, valódi énekest rejthet a maszk.

Pedig Timit szörnyű fájdalmak gyötörték, egy néhány nappal korábbi, kisebb baleset miatt fájdalomcsillapítókra volt szüksége.

Megittam néhány energiaitalt és a hátam is tele volt ragasztva fájdalomcsillapító csíkokkal, mert meghúztam, amikor meg akartam tartani egy villanykaput a kezemmel, nehogy összetörje egy barátom autóját, aki rossz helyre állt. Minden mozdulat fájt, de vitt az adrenalin

- ismerte el Andy Vajna özvegye.

A lap szerint Vajna Tímea a Bókay utcai és a Tűzoltó utcai gyermekkórházak számára ajánlotta fel a fellépése gázsiját.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.