Ungár Péter megkérdezte Kásler Miklóstól, hogy a kormány mennyire tartja károsnak a pornó hatásait a fiatalok szexualitására nézve

ugytudjuk.hu 2019-06-05 11:30:00
Minden részletre kiterjedő választ kapott.

Az LMP országgyűlési képviselője, Ungár Péter az alábbi kérdést tette fel Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek címezve - szúrta ki a 168 óra.

"Mennyire tartja a kormány károsnak a pornó hatásait a fiatalok szexualitására, intimitására nézve?"

Az írásban feltett kérdésre Kásler helyett Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszolt Ungárnak.

 A kormány számára kiemelten fontos, hogy a XXI. század ilyen típusú kihívásaira is megfelelő válaszokkal, megoldásokkal szolgáljon a magyar társadalom irányába - kezdte a válasz elején az államtitkár.

Rétvári Bence ezután azzal folytatta, hogy egy 2016-os végzett ifjúságkutatás azt az eredményt hozta, hogy a 15–29 évesek 88 százaléka tekinthető napi internethasználónak. Az internet széles körű elérhetősége a fiatalok számára a sok pozitívum mellett veszélyt is jelenthet. Azzal folytatta, hogy a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek is foglalkoznak a szexualitás témakörével, és hogy az iskolákban pszichoszexuális fejlődésről szóló foglalkozások is elérhetőek. Ezután a felnőtt tartalmak elérését korlátozó törvényi hátterét részletezte.

Az államtitkár válaszában azt írta, az Ungár Péter által felvetett veszéllyel is foglalkozik a Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája, amely többek között ingyenesen hozzáférhető, magyar nyelvű, gyermekvédelmi szűrőszoftverek kifejlesztéséről határozott. Emellett felhívta a miniszterek figyelmét, hogy a gyermekek számára javasolt, illetve veszélyes online tartalmakról (white list/bélack list) vezessenek összeállítást. A black list 17 kategóriát tartalmaz, amelyből egy kifejezetten a felnőtt, pornográf tartalmakra vonatkozik. Ez a kategória több mint egymillió elemet tartalmaz. A káros tartalmak listáját ingyenesen a szűrőszoftvereket szolgáltatók rendelkezésére bocsájtják.

Rétvári Bence megemlítette azt is, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is elindította egy szűrőszoftver fejlesztését. Az alkalmazás magyar nyelvű, ingyenesen telepíthető, az online tartalmat elemzi, és szoftver által használt a fekete-, illetve fehérlisták alapján megállapítja, hogy az gyerek által felkeresni kívánt oldal káros-e. Ha szükséges, meg is akadályozza annak elérését.

A fejlesztés következő fázisa a mobileszközök tartalomszűrésében szeretné segíteni őket.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az szülők számára ingyenesen igénybe vehető médiaműveltség-tanfolyamokat is indítanak a témában.

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.