Újszülött matakókölyköt mutattak be a budapesti állatkertben

Vágvölgyi Bálint 2019-05-03 18:47:00
Neve egyelőre még nincs az újszülöttnek.

Négy hete született matakó (háromöves tatu) kölyköt mutattak be pénteken Fővárosi Állat- és Növénykertben. A matakók különlegessége a többi tatufaj között, hogy teljesen, szinte egy szabályos golyóvá össze tudnak gömbölyödni - mondta el az MTI-nek Hanga Zoltán az állatkert sajtószóvivője. A legtöbb tatufaj hasa ugyanis összegömbölyödéskor védtelen marad, ezért veszély esetén félig földbe ássák magukat erős karmaikkal.

Hozzátette: a Dél-Amerikában őshonos faj a kisebb tatufélék közé tartozik, súlya felnőttkorban sem haladja meg a kettő kilogrammot, élethossza akár 30-35 év is lehet. Az állatkert négy évvel ezelőtt kezdett el a matakók tartásával foglalkozni, tavaly született az első matakókölyök, egy hím, Briós, aki azóta már egy franciaországi állatkertben él - emelte ki Hanga Zoltán.

A mostani újszülött matakókölyök nőstény, neve egyelőre még nincs. Ugyanattól az anyától született, mint Briós. A matakókölyköt leginkább a nyitás utáni órákban lehet látni a Pálmaházban, a maradék időt egyelőre fészekben tölti - fűzte hozzá.

Kitért arra is: világszerte összesen 21 tatufaj létezik, a legkisebbek súlya kevesebb, mint egy kilogramm, a legnagyobbé eléri az 50 kilogrammot is. Páncéljuk elcsontosodott bőrből áll, nincs összenőve a csontvázzal. Elsősorban rovarokkal táplálkoznak.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.