Újpesten kezdte meg működését Magyarország első kézműves ginfőzdéje

Farkas Bazsi 2019-03-19 06:24:00
Az Opera Gin Budapest elkészítéséhez a gin alapjaként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban terem.

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.

A manufaktúra MTI-hez eljuttatott közleménye szerint idén 5000 palack értékesítését tervezik, és azzal számolnak, hogy a beruházás két éven belül megtérül. 

A látogatóközpontként is üzemelő szeszfőzde nemcsak a magyar privát és vendéglátó-szakmai közönség megbecsülését szeretné kivívni, hanem újfajta hungarikumként célozza meg a külföldi piacokat is. Első állomásként a termék és az alkotói csapat az idén május 3-4. között megrendezett Vienna Gin Festivalon mutatkozik be önálló standdal. A fesztiválon részt vevő 100 kiállító mintegy háromnegyede osztrák.

A világpiacon az Egyesült Királyság gin piaca a legjelentősebb, az Európai Unió gin forgalmából 72 százalékot hasít ki,  utána következik Spanyolország 11 százalékos és Hollandia 4 százalékos részesedéssel. A gin piaci reneszánszát jól jellemzi, hogy 10 év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte a fél milliárd fontot, ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. ( 1 font =367 forint). Ennek ellenére a világ legnagyobb mennyiségben (évi 200 millió liter forgalommal) értékesített gin márkája a Fülöp-szigeteken előállított Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon's, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater.    

A cég közölte: az Opera Gin Budapest elkészítéséhez a gin alapjaként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban termett. Az Opera Gin Budapest készítője, Dámosy Bálint diplomás főzőmester és társai saját receptúrájuk kialakításánál a klasszikus gin fűszerekre is támaszkodtak, mint az angelika gyökérre, a koriander magra, vagy az írisz gyökérre, az édesgyökérre és a grapefruit héjra. Felhasználtak olyan különlegességeket is, mint a citronella (vagy más néven vietnámi citromfű), vagy az ánizsmag.

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.