Újabb játékos érkezett a Falcóhoz!

Farkas Bazsi 2019-07-03 15:37:00
A 22 esztendős, 206 cm magas, 95 kg-os magyar játékos a 4-5-ös poszton lesz bevethető.

Krivacsevics Márkó az új igazolás - írja a csapat hivatalos weblapja.

Ismerősen csenghet a Krivacsevics név a szombathelyiek számára, hiszen Krivacsevics Dragoljub, azaz ,,Krivi" az első légiósok egyike, még az egykori Jugoszláviából érkezve, 1990-től sok szép évet töltött el Szombathelyen, vele mentünk fel az ,A' csoportba is, majd az 1994/95-ös zalaegerszegi kitérője után még visszajött Szombathelyre. Krivi 29 évesen jött és még 44 évesen is játszott, aztán edző lett, jelenleg a Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztályát vezeti.

Gyermekei, követve édesapjukat ugyancsak kosárlabdázóként keresik kenyerüket. Krivacsevics Tijána a magyar válogatottban is rendszeresen játszik, míg öccse a tengerentúlon is bizonyíthatott. A Vasas által nevelt magasember már 2013/2014-ben a Vasas NB I/B-s csapatában játszot, aztán 2015-2017 között a Miami Dade CC-nél 8JUCO) 50 meccsen szerepelt, majd 2017-ben már második éve az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjjal a világ első számú egyetemi bajnokságában, illetve amatőr bajnokságában, az NCAA-ben szórta a kosarakat. A sokszoros korosztályos válogatott játékos előbb a Duquesne (NCAA), majd az Indiana University of Pennsylvania Crimson Hawks (NCAA2) csapatánál szerepelt, utóbbi együttesnél 33 bajnokin 5.8 pontot és 2.8 lepattanót átlagolt, a 3 pontosokat 50%-os, míg a büntetőket 58%-os hatékonysággal dobta. 

Az 1996 novemberében Budapesten született Márkó mára 206 centiméter magas lett és erőcsatárként az U18-as és az U20-as korosztályos válogatottban is megfordult már, most pedig klubunk ügyvezetőjétől, Gráczer Györgytől a falcokc.com megtudta, hogy Márkó a Falcóba tart. 

- Valóban újabb örömhírt tudunk megosztani szurkolóinkkal, hiszen újabb tehetséges magyar kosaras csatlakozik keretünkhöz. Az egyeztetések véget értek, Márkóval mindenben megállapodtunk, 1+1 évre érkezik Szombathelyre - tette hozzá Gráczer György. 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.