Fotó: Farkas Bazsi

Továbbra sem mondtak le az Életünk és a Vasi Szemle Szombathelyi Médiaközpontba olvasztásának tervéről

Farkas Bazsi
2019. június 10. hétfő, 12:05
Szakmai önállóságuk megőrzése mellett integrálódnának.

Június 18-án a szombathelyi közgyűlés tárgyalja majd az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok 2019-es üzleti terveit. Többek között a Szombathelyi Médiacentrum beszámolóját is meghallgatják majd a képviselők. 

 


Az elkészült anyagból az derül ki, hogy a Médiaközpont 84 millió forintos önkormányzati támogatással számol, az összbevételét pedig 170 millió 300 ezer forintban állapította meg. A bérekre pedig 98 millió forintot számoltak.

 

Eddig szinte nem is érdekes a dolog, mivel egy szimpla szokásos bevétel, kiadás oldalt prezentál a beszámoló. Az igazán érdekes rész az üzleti terv utolsó bekezdésében található.

 


Hosszabb távon az is meg lehet majd gondolni, hogy a város által fenntartott, de különböző intézmények által kiadott rangos, jó színvonalú kiadványok, mint a Vasi Szemle és az Életünk is integrálódjanak, szakmai önállóságuk megőrzése mellett a Szombathelyi Médiaközpontba. Illetve a viszonylag kis erőforrásokat igénylő, de nagyon gazdaságosan és nyereségesen működtethető helyi rádió is jelenjen meg a kínálatban.

 


Áprilisban már szóba került a közgyűlésben az Életünk és a Vasi Szemle bevonása a Médiaközpontba, akkor heves vita után végül kikerült a javaslatból. Az Életünket jelenleg a könyvtár, a Vasi Szemlét pedig a múzeum adja ki. Előbbi irodalmi, utóbbi tudományos folyóirat. 

 


 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás