Tornagyőztes a Hali!

Farkas Bazsi 2020-07-08 18:39:00
A zöld-fehérek a Siófok után a Pécset is megverte.

Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC 2-0.

Siófok, felkészülési mérkőzés, zárt kapuk mögött.
Haladás: Rózsa – Mocsi, Holdampf, Devecseri – Illés, Szekér, Bosnjak, Kiss B., Debreceni – Tóth B., Medgyes. Edző: Mátyus János.

A Haladás védelmében helyet kapott a Mol Fehérvár 20 éves védője, Mocsi Attila, aki az utóbbi időben próbajátékon szerepelt Szombathelyen. A két klub már megegyezett az átigazolásról, még a szerződés aláírás van hátra. Az első negyedórában a vasiak rengeteg helyzetet elhibáztak, Tóth Barna például két kontrából két gólt is szerezhetett volna. Ám előbb fölé, majd mellé lőtt. A 15. percben pedig Debreceni a félpályáról vezette a kapusra a labdát, ám hosszan szöktette magát és a kapus védett. A 38. percben Medgyes lépett ki a Debrecenitől kapott passzal, majd a kapust is kicselezve a bal sarokba gurított (1-0). Négy perc múlva egy szép szombathelyi támadás végén Debreceni Medgyeshez passzolt, a támadó kicselezte a védőket és a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezett (2-0). Küzdelmes mérkőzésen a szombathelyiek jó hozzáállással, okosan, olykor szépen játszottak. 


A csapat hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a Haladás az utolsó Pécs-Siófok meccs eredményétől függetlenül megnyerte a minitornát.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.