Több mint 300 ezer forintjába fájt a Polgári Egyesület Szombathelyért civil szervezetnek Varga Judit szombathelyi látogatása

Farkas Bazsi 2022-12-14 15:36:00
Valószínű minden fillért megért, hogy tudjuk micsoda fegyver a kezükben a nemzeti konzultáció az unió szankciós politikájával szemben.

November végén járt Szombathelyen Varga Judit, igazságügyminiszter. Látogatásával - hivatalosan - egy egyesületi meghívásnak tett eleget, hiszen a rendezvény házigazdája a Horváth Csaba, korábbi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő által elnökölt Polgári Egyesület Szombathelyért volt.

Ahogy arról korábban is írtunk a recept a szokásos volt: Egy, a Fideszhez közeli civil egyesület - jelen esetben tehát a Polgári Egyesület Szombathelyért - megszervezte az esemény. Amelyre belépési lehetőség csakis azoknak volt, akik előre regisztráltak. Dehogy mi módon, hol és hogyan lehetett regisztrálni ezt csakis a belső kör, a buborékon belül tartózkodók tudták.

Fotó: MTI/Filep István

Közérdekű adatigényléssel fordultunk a Haladás Sportkomplexumot fenntartó Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-hez (amelynek ügyvezetője egyébként Gál Sándor, a Szombathelyi Fidesz elnökségi tagja), hogy megtudjuk mekkora bérleti díjat kellett kifizetnie az egyesületnek.

A kézhez kapott szerződés szerint (a szerződés ide kattintva letölthető) netto 250 ezer forintot számlázott ki a fenntartó a civileknek.

Minden a komplexum kettő órás időtartamra (2022. november 28. 18-20 óráig) való bérlését jelentette. A díj fedezte a takarítást, 3 fő biztonsági őr és 2 fő hostes költségét is.

Fotó: MTI/Filep István

Úgy néz ki a rezsidémon a Sportkomplexum bérleti díját is megemelte. A Vasi Friss Rádió Kft. 2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között összesen 10 alkalomra kötött bérleti szerződést a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-vel. 

A bérlő akkor, 150 ezer forint + ÁFÁ-t fizetett ki alkalmanként.

Erről a Szinte forintra pontosan ugyanannyi pénzt költött el a Haladás Sportkomplexum reklámra a Vasi Friss Rádió Kft.-nél, mint amennyiért a cég aztán termet bérelt Fidesznek című cikkünkben írtunk. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.