Tíz ember halt meg az utakon a hosszú hétvégén

ugytudjuk.hu 2019-08-21 08:27:00
És 762 bűnözőt fogtak el a rendőrök.

Az elmúlt 120 órában a rendőrök 247 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 9 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 10 személy vesztette életét, 76 súlyos és 162 könnyű sérüléssel végződött - áll a rendőrség összesítőjében.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 762 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 540 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 874 személyt állítottak elő, köztük 409 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 95 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 517 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2019. augusztus 16-án 0 óra és 2019. augusztus 20-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök és a katonák 63 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 27 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 11 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és a katonák, 1 személy ellen embercsempészés további 9 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.