Nagyon nyert a Fidesz, az este másik két győztese a DK és a Momentum

Farkas Bazsi 2019-05-26 08:51:00
Európa választ. Várjuk az eredményeket. Blog.

0:19 Mindenkinek szép álmokat

Ennyi voltam én már az EP-választással. Mindenkinek jó pihenést. 

 

23:28 Az MSZP elnöksége nem mond le

Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Ezt Tóth Bertalan a párt elnöke mondta el egy sajtótájékoztatón. Az MSZP első embere azt mondta, hogy van még feladat előttük, ez pedig az őszi önkormányzati választás. Tóth hangsúlyozta, hogy bár az MSZP-Párbeszéd listájának első helyén ő állt, ahogy azt korábban ígérte, helyét átadja, majd de, hogy kinek azt majd a választmány dönti el.

 

23:05 Hivatalos eredmény

  • Fidesz 52,14% 13 mandátum
  • DK 16,26%  4 mandátum, 
  • Momentum 9,92% 2 mandátum
  • MSZP 6,68% 1 mandátum
  • Jobbik 6,44% 1 mandátum 
  • Mi hazánk 3,3%
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2,63%
  • LMP 2,19%

 

 

22:12 A DK 4 képviselőt küldhet Brüsszelbe 

A Magyar Nemzet értesülései alapján 98 százalékos feldolgozottságnál 52,3 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ami 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak Brüsszelben.

A magyarnemzet.hu vasárnap esti cikke szerint a Demokratikus Koalíció 16,3 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. A Momentumnak 9,7 százalékos eredménnyel két mandátuma lehet, a Jobbik (6,5 százalék) és az MSZP-Párbeszéd (6,6 százalék) pedig 1-1 képviselőt küldhetne az EP-be.

 

21:57 Lemondott az LMP elnöksége

2% körüli eredményt hozott a ma este az LMP-nek, erre válaszul most lemondott a párt teljes elnöksége. 

Az MTI tudósítása szerint Keresztes László Lóránt társelnök egy sajtótájékoztatón a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani. 

Vágó Gábor listavezető a választási vereséget a tavalyi országgyűlési választás után az LMP-ben kialakult belső visszásságoknak tulajdonította. Ahogy fogalmazott, le kell küzdeni azt a hitelességi válságot, amit "a 2018-as harakiri" okozott. 

A párt másik társelnöke, Demeter Márta a választási vereség kiértékelését ígérte, valamint az ökopolitika terjesztését.

Az LMP várhatóan júniusban tartja tisztújítását - hangzott el.

 

21:40 Vas megyében a választók 47,48%-a ment el szavazni

Ez összesen 97 ezer 467 szavazót jelent. Országosan 41,63%  a  részvételi adat ez 3 millió 333 ezer 823 főt jelent. 
 

 

21:22 A Momentum beelőzte az MSZP-t

A jól értesült Magyar Nemzet úgy tudja, hogy 88%-nál tart a feldolgozottság. Az adatok szerint:

  • Fidesz 53% 13 mandátum
  • DK 16% 4 mandátum
  • Momentum 9% 2 mandátum
  • MSZP 7% 1 mandátum
  • Jobbik 7% 1 mandátum

 

21:01 90% fölött a feldolgozottság aránya 

De eredmény majd így is csak este 11 órakor lesz. Addig várunk.

 

20:50 15,5%-on áll a DK

36%-os feldolgozottságnál állnak a voksok - a Magyar Nemzet értesülései szerint. A lap adatai szerint 55%-on áll a Fidesz, 7,5% a Jobbik, 7,5% a Momentum és 6,1% az MSZP-Párbeszéd.

 

20:27 Nézőpont számai szerint a Momentum is mandátumot szerez

Ez nem hivatalos eredmény, hanem a Nézőpont Intézet mai telefonos kutatásának adatai:

  • Fidesz 14 mandátum 56%
  • MSZP-Párbeszéd 2 mandátum 10%
  • DK 2 mandátum 10%
  • Jobbik 2 mandátum  9%
  • Momentum 1 mandátum 7%
  • LMP 0 mandátum 3%

 

 

20:19 Hosszú idő után először nem volt sorban állás

Vasárnap este 19.29-re valamennyi magyarországi szavazókör bezárt és ezt a helyi választási irodáknak jelentették is - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján. 

Azt mondta: az átjelentkezőket váró szavazókörökben is zavarmentes volt a választás. Köszönetet mondott a helyi választási irodák vezetőinek, hogy "jól kezelték" az átjelentkezéseket, és így "hosszú idő után először nem volt sorban állás". 

Utalt arra, hogy tavaly módosult az átjelentkezések benyújtására vonatkozó előírás és a szavazás előtti péntek helyett szerdán zárult az átjelentkezés határideje, így a választási irodáknak volt idejük felkészülni a sok átjelentkezőre.

 

19:57 56%-on a Fidesz

Ezt írja a euronews. A portál szerint az MSZP-Párbeszéd és a DK is 10-10%-ot visz el. Ez azt jelenti, hogy a két ellenzéki párt 2-2 képviselőt küldhet majd az Európa Parlamentbe. 

A hivatalos eredményekre este 11-ig kell várni. 

 

19:43 Exit poll 

Megvan az első nem hivatalos eredmény, e szerint:

  • Fidesz 52%
  • MSZP-Párbeszéd 10%
  • DK 10%
  • Jobbik 7%
  • LMP 4% 

 

19:15 Hivatalosan befejeződött a szavazás 

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat. 

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.

Csak ezek után bonthatják fel az urnákat, de addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg az Európai Unióban valamennyi szavazókör be nem zár.     Olaszországban este 11 órakor zárnak a szavazóhelyiségek. 

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)

Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyes listákra leadott szavazatokat. A bizottság listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.

A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.

A Nemzeti Választási Bizottság ülése Fotó: MTI/Soós Lajos

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.

A külképviseleteken és a levélben leadott szavazatokat a Nemzeti Választási Irodában fogják összeszámlálni. 

 

 

19:10 A vasi szavazók közel fele elment szavazni

 A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
    
Baranya megye                    39,82 százalék    121 042 szavazó
Bács-Kiskun megye                38,6 százalék     161 005 szavazó
Békés megye                      37,55 százalék    106 656 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       36,86 százalék    194 575 szavazó
Csongrád megye                   42,17 százalék    139 653 szavazó
Fejér megye                      41,68 százalék    142 751 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          44,73 százalék    160 724 szavazó
Hajdú-Bihar megye                35,2 százalék     150 924 szavazó
Heves megye                      40,15 százalék    97 135 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       36,11 százalék    109 572 szavazó
Komárom-Esztergom megye          40,13 százalék    98 681 szavazó
Nógrád megye                     38,18 százalék    60 053 szavazó
Pest megye                       42,75 százalék    434 466 szavazó
Somogy megye                     39,52 százalék    100 011 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     36,77 százalék    165 028 szavazó
Tolna megye                      38,89 százalék    70 713 szavazó
Vas megye                        47,02 százalék    96 511 szavazó
Veszprém megye                   43,92 százalék    125 665 szavazó
Zala megye                       43,19 százalék    97 119 szavazó

 

17:50 Vasban mentek el eddig a legtöbben szavazni

Jöjjenek a legfrissebb részvételi adatok.

Baranya megye                    35,32 százalék    107 351 szavazó
Bács-Kiskun megye                34,03 százalék    141 945 szavazó
Békés megye                      34 százalék       96 586 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       32,91 százalék    173 758 szavazó
Csongrád megye                   37,37 százalék    123 750 szavazó
Fejér megye                      37,05 százalék    126 894 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          39,49 százalék    141 920 szavazó
Hajdú-Bihar megye                31,3 százalék     134 196 szavazó
Heves megye                      35,9 százalék     86 842 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       32,28 százalék    97 942 szavazó
Komárom-Esztergom megye          35,75 százalék    87 907 szavazó
Nógrád megye                     34,06 százalék    53 567 szavazó
Pest megye                       37,76 százalék    383 738 szavazó
Somogy megye                     35,24 százalék    89 180 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     32,62 százalék    146 396 szavazó
Tolna megye                      34,33 százalék    62 419 szavazó
Vas megye                        41,5 százalék     85 193 szavazó
Veszprém megye                   39,22 százalék    112 212 szavazó
Zala megye                       38,5 százalék     86 563 szavazó

 

16:40 Negyedórán belül ki kell érnie a rendőrnek a szavazóhelyiséghez 

 rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr 15 percen belül megérkezzen.

A választással összefüggő rendőri feladatokról szóló ORFK-utasítás szerint a rendőrkapitányságok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazás napján, valamint az azt megelőző és követő napon biztosított legyen a szavazóhelyiségek környékén a rendszeres rendőri jelenlét.

A rendőrkapitányságok vezetői gondoskodnak arról, hogy az illetékességi területükön működő szavazatszámláló bizottsági elnökök megkapják a tájékoztatást arról, hogy a rendőröket hogyan lehet gyorsan igénybe venni. A közterületi szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első rendőr 15 percen belül megérkezzen.

A szavazóhelyiségben a rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság feladata, de ha szükség van rendőri intézkedésre, akkor azt haladéktalanul meg kell tennie a rendőrnek, de biztosítani kell a választás zavartalanságát.

A szavazás napján a rendőrség biztosítja a Nemzeti Választási Bizottságnak és a Nemzeti Választási Irodának otthont adó Nemzeti Választási Központot.

 

15:40 Vas megyében szavaztak eddig a második legtöbben

Baranya megye                    28,99 százalék    88 112 szavazó
Bács-Kiskun megye                27,67 százalék    115 408 szavazó
Békés megye                      28,5 százalék     80 944 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       26,88 százalék    141 918 szavazó
Csongrád megye                   30,92 százalék    102 394 szavazó
Fejér megye                      30,5 százalék     104 460 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          31,48 százalék    113 126 szavazó
Hajdú-Bihar megye                25,9 százalék     111 025 szavazó
Heves megye                      29,94 százalék    72 441 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       26,98 százalék    81 869 szavazó
Komárom-Esztergom megye          29,44 százalék    72 393 szavazó
Nógrád megye                     28,45 százalék    44 750 szavazó
Pest megye                       31,36 százalék    318 768 szavazó
Somogy megye                     29,06 százalék    73 530 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     25,93 százalék    116 376 szavazó
Tolna megye                      27,79 százalék    50 535 szavazó
Vas megye                        33,14 százalék    68 022 szavazó
Veszprém megye                   31,93 százalék    91 368 szavazó
Zala megye                       31,46 százalék    70 729 szavazó

 

15:33 Összegyűrte az idősek otthonában a fideszes szavazatszámláló a választási szabálytalanságról készült jegyzőkönyvet

A Momentumtól kapott sajtóanyag állítása szerint történt mindez. A párt azt írja, hogy dél körül a Momentum egyik szavazatszámlálója egy a Fidesz által delegált szavazatszámlálóval együtt mozgóurnát vitt a Belgrád rakpart 28. alatt található idősek otthonába. A szavazás során a fideszes szavazatszámláló és az intézmény vezetője bent akartak maradni a teremben, míg az otthon lakói leadják szavazatukat. A Momentum szavazatszámlálója felhívta a figyelmüket, hogy ez szabálytalan, és jegyzőkönyvet készíttetett a történtekről. A szavazás befejeztével távozás előtt a Fidesz szavazatszámlálója egyszerűen összegyűrte a jegyzőkönyvet. A Momentum szavazatszámlálója rendőrt hívott. A Momentum jogászai vizsgálják a további lépéseket.

Összegyűrte a fideszes szavazatszámláló a választási szabálytalanságról készült jegyzőkönyvet

Dél körül a Momentum egyik szavazatszámlálója egy a Fidesz által delegált szavazatszámlálóval együtt mozgóurnát vitt a Belgrád rakpart 28. alatt található idősek otthonába. A szavazás során a fideszes szavazatszámláló és az intézmény vezetője bent akartak maradni a teremben, míg az otthon lakói leadják szavazatukat.

 

13:57 Dobogós helyen Vas

Már, ami a részvételt illeti a legfrissebb adatok szerint. Veszprém megyében mentek el eddig a legtöbben voksolni, a második Csongrád, a harmadik pedig Vas megye. 

Baranya megye                    22,73 százalék    69 077 szavazó
Bács-Kiskun megye                22,07 százalék    92 056 szavazó
Békés megye                      22,96 százalék    65 208 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       20,79 százalék    109 732 szavazó
Csongrád megye                   24,84 százalék    82 271 szavazó
Fejér megye                      24,36 százalék    83 434 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          24,05 százalék    86 427 szavazó
Hajdú-Bihar megye                20,67 százalék    88 633 szavazó
Heves megye                      24,04 százalék    58 166 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       21,88 százalék    66 403 szavazó
Komárom-Esztergom megye          23,31 százalék    57 325 szavazó
Nógrád megye                     22,51 százalék    35 398 szavazó
Pest megye                       25,13 százalék    255 418 szavazó
Somogy megye                     22,67 százalék    57 363 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     19,39 százalék    87 014 szavazó
Tolna megye                      21,66 százalék    39 375 szavazó
Vas megye                        24,77 százalék    50 848 szavazó
Veszprém megye                   24,98 százalék    71 467 szavazó
Zala megye                       23,72 százalék    53 344 szavazó

 

13:55 Szilikonkarkötőt kapnak az első választók 

Szilikonkarkötőt kapnak a Nemzeti Választási Irodától (NVI) azok az első választók, akik a tavalyi országgyűlési választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá. 

A nemzeti színű szilikonkarkötő - amelyen az Európai Unió zászlaja is szerepel - 110 154 fiatal számára készült el.

 

11:44 11 óráig a vasiak közel 18%-a ment el szavazni

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
    
Baranya megye                    16,92 százalék    51 416 szavazó
Bács-Kiskun megye                16,86 százalék    70 306 szavazó
Békés megye                      17,61 százalék    50 020 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       14,62 százalék    77 159 szavazó
Csongrád megye                   18,32 százalék    60 669 szavazó
Fejér megye                      18,12 százalék    62 039 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          17,91 százalék    64 359 szavazó
Hajdú-Bihar megye                15,32 százalék    65 675 szavazó
Heves megye                      18,05 százalék    43 666 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       16,92 százalék    51 353 szavazó
Komárom-Esztergom megye          17,02 százalék    41 852 szavazó
Nógrád megye                     16,04 százalék    25 222 szavazó
Pest megye                       17,72 százalék    180 146 szavazó
Somogy megye                     17,03 százalék    43 082 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     13,5 százalék     60 578 szavazó
Tolna megye                      16,58 százalék    30 145 szavazó
Vas megye                        17,93 százalék    36 796 szavazó
Veszprém megye                   18,43 százalék    52 737 szavazó
Zala megye                       17,24 százalék    38 768 szavazó

 

11:28 Lassan minden listavezető leadta a voksát

Most már Vágó Gábor, az LMP EP-listájának elsője is behúzta az X-et. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

11:08 Egyre többen mennek el szavazni

Például Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője felesége.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Dobrev Klára a DK EP-listavezetője és férje Gyurcsány Ferenc.

MTI/Mohai Balázs

És Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

10:30 Nem szabad lefényképezni a szavazólapot, de szelfizni ér

A Kúria még a 2016-os népszavazás során hozott végzést a szavazólap lefényképezése és közzététele ügyében. A bíróság akkor kimondta, hogy a választóknak lehetőségük van arra, hogy másokkal - szóban, írásban vagy például közösségi oldalakon közöljék, hogyan szavaztak.

A Kúria ugyanakkor kiemelte: a szavazólap célja, hogy a választópolgár véleményt nyilvánítson, ezért ezzel ellentétes felhasználása, például a lefényképezett szavazólap képének megosztása másokkal a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik.

Azt ugyanakkor nem tiltja jogszabály, hogy a választók a szavazófülkében fotót (szelfit) készítsenek magukról.

 

10:04 Orbán Viktor is elment szavazni

És elment vele a felesége, Lévai Anikó is. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

9:44  Vasban eddig 16 737-en mentek el szavazni

Megjöttek a legfrissebb részvételi adatok:

Baranya megye                    7,92 százalék     24 064 szavazó
Bács-Kiskun megye                8,5 százalék      35 474 szavazó
Békés megye                      8,83 százalék     25 084 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       6,49 százalék     34 245 szavazó
Csongrád megye                   8,73 százalék     28 913 szavazó
Fejér megye                      8,55 százalék     29 272 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          8,24 százalék     29 623 szavazó
Hajdú-Bihar megye                7,27 százalék     31 183 szavazó
Heves megye                      8,49 százalék     20 531 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       8,55 százalék     25 946 szavazó
Komárom-Esztergom megye          7,86 százalék     19 330 szavazó
Nógrád megye                     7,38 százalék     11 612 szavazó
Pest megye                       7,87 százalék     79 970 szavazó
Somogy megye                     7,94 százalék     20 080 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     6,27 százalék     28 141 szavazó
Tolna megye                      8,25 százalék     14 994 szavazó
Vas megye                        8,15 százalék     16 737 szavazó
Veszprém megye                   8,57 százalék     24 516 szavazó
Zala megye                       7,83 százalék     17 604 szavazó

 

 

9:40 Álljunk meg egy Momentumra

Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője leadta szavazatát. Vajon hova húzta az X-et? 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

8:55 - Reggel 7-ig a vasiak 1,51%-a ment el szavazni

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A megyei bontás így néz ki:

Baranya megye                    1,45 százalék     4405 szavazó
Bács-Kiskun megye                1,71 százalék     7126 szavazó
Békés megye                      1,65 százalék     4689 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       1,27 százalék     6688 szavazó
Csongrád megye                   1,66 százalék     5503 szavazó
Fejér megye                      1,47 százalék     5038 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          1,5 százalék      5392 szavazó
Hajdú-Bihar megye                1,53 százalék     6558 szavazó
Heves megye                      1,6 százalék      3865 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       1,69 százalék     5138 szavazó
Komárom-Esztergom megye          1,4 százalék      3432 szavazó
Nógrád megye                     1,22 százalék     1916 szavazó
Pest megye                       1,54 százalék     15 628 szavazó
Somogy megye                     1,46 százalék     3690 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     1,23 százalék     5516 szavazó
Tolna megye                      1,49 százalék     2716 szavazó
Vas megye                        1,51 százalék     3092 szavazó
Veszprém megye                   1,61 százalék     4612 szavazó
Zala megye                       1,37 százalék     3091 szavazó

 

 

 

8:49 - Hat órától lehet menni szavazni 

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a magyarországi európai parlamenti választáson. A 10 277 szavazókörben valamivel kevesebb mint 7,9 millió választópolgárt várnak este 7 óráig. 

Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet.

A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá a lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. 

Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.

Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztattak. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a 97 617 választópolgár voksolhat, aki ezt szerda délutánig kérte.

A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.

Rendkívüli nyitva tartás lesz az Európai Parlamenti-választás hétvégéjén a kormányablakokban

Farkas Bazsi Személyit és lakcímkártyát is lehet majd pótolni. Fontosnak tartjuk, hogy május 26-án minden magyar állampolgár élhessen szavazati jogával, amelyhez a fővárosi, megyei kormányhivatalok a kormányablakok rendszerén keresztül minden technikai feltételt biztosítanak - írja közleményében a Vas Megyei Kormányhivatal. Ahhoz, hogy valaki leadhassa voksát, érvényes okmányokkal kell rendelkeznie.

Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, vasárnap délig még kérhet mozgóurnát a szavazáshoz. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.

A magyarországi szavazókörökbe 7 872 738 választópolgárt várnak, ebből 110 154  fiatal lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson, ők azok, akik a 2018-as országgyűlési választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak. 

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. 

A nem hivatalos, előzetes eredményeket este 11 órakor hozhatja nyilvánosságra a Nemzeti Választási Iroda a www.valasztas.hu oldalon, miután az Európai Unió valamennyi tagállamában befejeződött a szavazás. Akkor már várhatóan 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága. 
 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.