Sztrájk miatt szinte száz százalékosan leállt a győri Audi-gyár

Vágvölgyi Bálint 2019-01-24 10:07:00
Egy hetes sztrájkot hirdettek.

Reggel hat órakor az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk elkezdődött a győri gyárban - tájékoztatta az AHFSZ elnökhelyettes csütörtök reggel az MTI-t.

Csalogány György elmondta, hogy a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt.

A dolgozók számára a nap folyamán többször tartanak gyűléseket a gyár több pontján, addig az úgynevezett team szobákba várakoznak. Az AHFSZ azért hirdette meg a csütörtök reggel 6 órától január 31-én reggel hat óráig tartó egy hetes sztrájkot a gyár egész területére, mert eredménytelennek nyilvánították a szeptember óta folyó bértárgyalásokat.

A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án a hét napos egyeztetési időszak alatt pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt. A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest.

Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete csütörtök reggeltől a győri gyárban

Vágvölgyi Bálint Az eddigi tárgyalások eredménytelenek voltak. Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.


A követelés tartalmazza, hogy bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, január 17-én azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.