Szombathelyen is meglesheted a Holdat szombaton, a csillagászat napján

Fehér Buda 2019-05-10 06:16:00
A Vénuszt és a Jupitert is látható lesz, ha nem lesznek felhők.

Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket, írja az MTI. A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát. 

A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapján olvasható tájékoztató szerint idén országszerte több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból. Több településen, így Ajkán, Zalaegerszegen, Baján és Gyöngyösön is már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket. A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat. 

Szombaton többek között Szegeden, Budapesten, Esztergomban, Várpalotán, Dorogon, Szombathelyen, Balatonfűzfőn, Bicskén és Miskolcon is lesznek csillagászati bemutatók. Ezen a szombat estén a Hold majdnem félholdként látható (az első negyed május 12-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénuszt, késő este pedig a Jupiter és holdrendszere lesz az este legfőbb érdekessége. A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.

Csillagászat Napja - távcsöves bemutató

Event in Szombathely, Hungary by ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium on Saturday, May 11 2019

A csillagászat napja "mozgó ünnep", amely minden évben a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.