Szombathely idén úgy számolt, hogy félmilliárd forint folyik be a fizető parkolásból

Farkas Bazsi 2020-04-05 18:19:00
Örülünk vagy dühöngünk a parkolás ingyenessé tételén? Szavazzuk meg!

Orbán Viktor miniszterelnök ma egy közleményben jelentette be, hogy holnaptól nem kell fizetni a köztéri parkolásért. Ezt a döntést azzal magyarázta, hogy 

"A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját"

Elsőre persze minden autós örül, hiszen a belvárosban így egészen biztosan nem kell majd fizetni azért, hogy parkolhassanak. Arról nem is beszélve, hogy Szombathelyen is régóta téma, hogyha minden be van zárva, étterembe, kávézóba, butikba nem lehet menni, akkor minek kell parkolójegyet venni.

Olvasóink kérdését korábban tolmácsoltuk is Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester felé. A város első embere Facebook-liveban válaszolt, a 19. percnél lehet hallani a választ.

 

Security Check Required

 

Vagyis Nemény azt mondta, hogy az önkéntesek kaptak egy kártyát, amivel ingyen parkolhatnak. A parkolóőrök nagy részét máshova irányították át, így most ők is ott segítenek, ahol a nagyobb szükség van rájuk. De azt is kiemelte, hogy a vagyonhasznosítónak, vagyis a SZOVÁ-nak szüksége lesz arra a pénzre, ami a parkolásból folyik be. Az önkormányzati üzlethelyiségek bérleti díja ugyanis vagy teljesen ki fog esni, vagy drasztikusan fog lecsökkenni. Így ők úgy látják, hogy a parkoló ágazat az, amit továbbra is üzemeltetni kell, vagyis fizetős marad a belvárosi parkolás.
Ez egészen a mai napig így is volt. Ma azonban Orbán Viktor úgy döntött, hogy ingyenessé teszik az ország minden fizetőparkolóját. Már, ugye, ami a köztereket illeti, mert a magán parkolókban, parkolóházakaban továbbra is fizetni kell majd.

Hogy milyen következményei lesznek ennek, egyelőre nem lehet megjósolni. Előfordulhat, hogy ellepik a belvárost az autósok, fizetni nem kell, így a tavaszi időben korzózok lepik majd el a Fő teret. Persze az is lehet, hogy különösebben nem változtat majd az elmúlt hetek gyakorlatán és csak az fog beautózni a centurmba, akinek egyébként is dolga lenne ott.

Ami azonban tény az az, hogy az eddig befolyt költségekkel sem számolhatnak az önkormányzatok. Március 11-én lépett életbe a veszélyhelyzet, így nagyjából látják már a szolgáltatók, hogy mennyivel csökkent a parkolási bevétel azzal, hogy, aki csak teheti otthon marad.  Egyes forrásokból úgy értesültünk, hogy az első negyedéves adatokkal számolva, és a most látható visszaeséssel kalkulálva Szombathelyen nagyjából ⅔-os kiesést jelent. 

Persze lehet azt mondani, hogy Neményék egyik választási ígérete volt a fizető parkolás visszanyesése, vagyis, hogy az első 2 órát ingyen parkolhatják az autósok, csakhogy van különbség egy hosszasan előkészítette döntés, és egy egyik napról a másikra megalkotott rendelkezés között. 

A szombathelyi költségvetésben idén 525 millió forinttal számoltak parkolási bevételként. Az biztos, hogy ezt a sort újra kell terveni. 

És nem csak ezt! Mivel a gépjárműadó eddig az önkormányzatoknál maradt maradék 40%-os bevételt is lesápolja az állam. 

Szombathely esetében az egész évre számítva 284 millió forintot jelent a gépjárműadó.

Kérdés, hogy az intézkedés az egész éves befizetést viszi-e, vagy csak azt, amit március 15-ig fizettek be az autósok. Az adót ugyanis két részletre bontva, egyszer tavasszal, egyszer pedig ősszel szeptember 15-én fizetnek ki az autótulajdonosok.

Összességében komoly nehézségekkel kell majd megküzdenie az önkormányzatoknak, hogyha még azt is hozzávesszük, hogy a mostani alapjáratra visszaállt gazdaság miatt, az iparűzési adó is töredéke lesz a korábban spekuláltnak.

És akkor szavazzunk!

Szavazás

Jobb lett a közvilágítás az elmúlt két évben az előzőekhez képest?

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.