Szombathely 12 millió forintot fizetett ki egy el sem készült projekt tervére

Farkas Bazsi 2019-02-06 17:27:00
Ha új Romkertünk nincs is, terveink azért vannak.

Tavaly novemberben az Ugytudjuk.hu írt elsőként arról, hogy komolyan megtorpanni látszik a Romkert-projekt Szombathelyen. Az 1,2 milliárd forintos TOP finanszírozásos, vagyis kormányzati költségvetésből fedezett beruházás az első hírek szerint azért állt meg, mert a Romkert területe a Szombathelyi Egyházmegyéhez tartozott, ám az önkormányzat terveit a tulajdonos egyházzal senki sem egyeztette, az pedig nemtetszését fejezte ki a tervezett épülettel kapcsolatban.

Az első cikkünket aztán később a tavaly decemberi szombathelyi közgyűlés előterjesztési anyaga is alátámasztotta.

A közgyűlésen aztán volt is belőle nagy vita. Több kérdés is megfogalmazódott. Hogy hol lesz most kiállítva a mozaik? Amit időközben felszedtek és restauráltak. 

Ipkovich György (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) képviselő például azt javasolta, hogy ne vigyék el máshová a mozaikot, annak ott van jó helye ahol eredetileg 2000 évvel ezelőtt megépítették a császári helytartói palotában, a mai Romkertben.


Aztán szóba került, hogy a TOP pályázat 1,2 milliárdja utakra lenne fordítva. A pályázati szabályozás azonban olyan, hogy ezek a pénzek címkézve vannak, így egy célzott támogatást csak és kizárólag egy projektre lehet elkölteni. Akkor a Fidesz azt mondta, hogy államtitkári ígéretük van arra, hogy ha ezt a pénzt nem költik el turisztikai célú beruházásra, akkor utakra fordíthatják.

Az ellenzék akkor azt kérte, hadd nézzen bele ebbe a levélbe, ezt később meg is tették. Tóth Kálmán (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) képviselő szerkesztőségünket úgy tájékoztatta, hogy ennek a levélnek az elolvasása után számára az derült ki, hogy nincs ilyen ígéret az államtitkártól. Ő annyit írt, hogy amennyiben a Romkert felújítása helyett másra pályázna a város, történetesen utakra, akkor ugyanolyan pályázati elbíráláson kell végigmenniük, mint minden más pályázónak. 


A közgyűlés végül elfogadta Ipkovich javaslatát és végleges helye a mozaiknak a Romkertben lesz. Hogy addig ideiglenesen valahol bemutatják-e a leletet arról egyelőre nincs info. 


Molnár Miklós (Pro-Savaria) minden esetre hangsúlyozta, hogy furcsa lenne, ha most az egyházzal való egyeztetések elmaradása miatt meghiúsult építkezés miatt, végül a városnak magának kellene zsebbe nyúlni ahhoz, hogy egy új védőépületet emeljenek a mozaik fölé.

Bár az építkezés végül meghiúsult egy számlát mindenképpen rendeznie kell az önkormányzatnak, ez pedig a tervező cég, az ABC Group Kft. munkadíja, ami  8 millió 804 ezer forint + áfa, vagyis pontosan 11 millió 181 ezer 080 forint.

A városi honlap szerint a teljesítési igazolás megérkezett, a számlát ki is fizették. 

Bár lehet, hogy ezzel a Romkert-projekt még nem futott teljesen zátonyra? Tegnap ugyanis az AGORA sajtótájékoztatót tartott a tavaszi programjairól. Ott volt Puskás Tivadar is, aki köszöntőjében elmondta, hogy Szombathelyen sok más egyéb mellett megszépül a Romkert is. Sajnos ezt később nem fejtette ki teljesen, így egyelőre homály fedi, hogy mire gondolhatott. 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.