Szlávik János szerint az oltás ingyenes és önkéntes lesz

Papp László Tamás 2020-12-05 20:36:16
A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa ezt ma nyilatkozta a köztévének.

Elmondta a kormányzati vírusoldal szerint: több ország elkezdi beoltani az állampolgárait, olyan vakcinával, amelyeket saját maga gyártatott le, de olyan példák is vannak, hogy egyes országok más államoknak is eljuttatnak oltóanyagokat.
Egy sor államban regisztrációt vezetnek az oltásra jelentkezőkről, máshol pedig úgynevezett oltási tervet készítenek arról, hogy kik kaphatják meg először a vakcinát, azután milyen sorrendben oltják be az embereket.

"Átalában egyetértés van abban, hogy először az idős, beteg embereket és az egészségügyi dolgozókat oltják be. Nagyon sok helyen a szociális otthonokban lakó időseket és az ott dolgozókat oltják be" - mondta Szlávik János. Hozzátette, őket követik azok az emberek, akik az adott ország működéséért felelnek, vagyis a rendőrség és a hadsereg tagjai, valamint a köztisztviselők, és azok, akik valamilyen szempontból rizikónak vannak kitéve, például sok emberrel találkoznak.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette, az a tapasztalat, hogy a korlátozások bevezetése után 2-3 héttel kialakul egy úgynevezett plató, majd csökken a fertőzöttek száma; Magyarországon az utóbbi időszakban nem emelkedett kiugróan sem a fertőzöttek, sem pedig a halottak száma, vagyis egy ilyen platóra került a járvány.
"Egyes kutatók feltételezik, hogy a következő napokban - szerencsés esetben - csökkenésnek indulhat a fertőzöttek száma" - mondta, hozzátéve, hogy a halálesetek számának csökkenése ezt néhány héttel követi, mivel nagyon sok idős ember fekszik kórházban.

Kitért arra is, svédországi példa azt jelzi, nem fog a lakosság nagy része átfertőződni a koronavírussal, vagyis az oltással kell létrehozni a nyájimmunitást, hiszen, ha a lakosság 50-60 százaléka ellenálló, akkor nagyobb járvány nem alakulhat ki. Szlávik János kiemelte, az embereknek a közelgő ünnepek alatt is be kell tartaniuk a járványügyi intézkedéseket. „Én azt hiszem, hogy az embereknek tudomásul kell venniük, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak” - fogalmazott.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.