Supka Attila: Rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem

Vágvölgyi Bálint 2019-09-17 18:49:00
Kemény szavak a Szombathelyi Haladás edzőjétől.

A Szombathelyi Haladás az NB II-es bajnokság előző fordulójában először kapott ki hazai a pályán, a Soroksár győzte le őket. a zöld-fehéreket A szombathelyiek - akik jelenleg a 16. helyen állnak a tabellán - a hétközi fordulóban Békéscsabára látogatnak.

– Természetesen csakúgy mint a többi mérkőzést, a Soroksár ellenit is átbeszéltük, kielemeztük  – mondta Supka Attila, a Haladás edzője a klubhonlapnak. – Leginkább az elfogadhatatlan hozzáállást emeltem ki, mert rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem. Azt a meccset el kell felejteni, és muszáj új lapot nyitni – Békéscsabán is nehéz dolgunk lesz. Nagyon rosszul fest a tabella, éppen ezért hiszem, hogy valamennyi játékosom átérzi a találkozó fontosságát és megszerezzük első idegenbeli győzelmünket. Mindegy, hogy most itthon vagy idegenben lépünk pályára, csakis a három pont elfogadható. Sem sérült, sem eltiltott játékosunk nincs.

A nagy távolság miatt a Haladás már kedden, közös ebédet követően útra kelt, az éjszakát Békéscsabán töltik. A Békéscsaba 1912 Előre-Szombathelyi Haladás mérkőzés szerdán, 16 órakor kezdődik.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.