Sosem látott eső verte el a hétvégén Japánt, földcsuszamlások és árvizek sújtják az országot

Fehér Buda 2020-07-07 07:48:25
Még nincs itt a vége, a következő napokra 30 centi esőt ígérnek a meteorológusok.

Japán már rutinosan felkészült arra, hogy a monszun évszakban rendszeresen hatalmas esők verik el az ország nyugati felét. Arra az esőzésre, amely a hétvégén érte el a szigetországot, azonban még ők sem számítottak. Néhány óra alatt ugyanis akkora víztömeg zúdult az országra, hogy néhány folyó kilépett a medréből, több utat pedig egyszerűen letörölt a térképről egy-egy földcsuszamlás. 

A délnyugati vidékeken 40 ezer embert vetettek be a mentésért felelős hatóságok, hogy kimenekítsék a bajbajutott embereket. Eddig legalább 37-en vesztették az életüket az esőzések miatt, 13 embert pedig nem találnak. 800 embert sikerült eddig kimenekíteni, de a helyi időjósok szerint még nincs itt a vége, a következő két napban még

több mint 30 centiméternyi esőzésre kell számítani az ország délnyugati felén.

A hirtelen lezúduló eső miatt eddig több százezer embernek kellett elhagynia az otthonát, a menekülőknek viszont még a koronavírussal is meg kell küzdenie. A közösségi távolságtartás miatt nem tölthetik fel a hatóságok teljesen a menekültközpontokat, egész családokat kell messzebb küldeniük, hogy csökkentsék a fertőzésveszélyt. 

 

 

Sokan viszont inkább meg sem próbálkoznak a központokkal, többen is úgy döntöttek, hogy a kocsijaikban próbálják meg átvészelni a monszunt, mert attól félnek, elkapják a vírust a központokban. Ők a hatóságoktól olyan brosúrákat kaptak, amelyek azt magyarázzák el, hogyan kell rendszeres időközönként megmozgatnkiuk a testüket, hogy ne kapjanak mélyvénás trombózist az egyhelyben üldögélés miatt. 

A japán metorológusok azt mondják, hogy emberemlékezet óta nem láttak akkora esőket, mint amelyek elverték az országot. Szombaton este a Kuma-folyó is kiöntött a medréből, több, alacsonyan lévő települést is elöntött a víz. A folyó betört egy idősek otthonába is, ahol 14-en haltak meg, míg ötven embert sikerült kimenekíteni az épületből.

Forrás: BBC

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.