Romániában szigorúbban fogják büntetni az okostelefonok használatát autóvezetés közben

Vágvölgyi Bálint 2019-08-12 18:20:00

Október közepétől kezdődően szigorúbban fogják büntetni Romániában az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben, az erről szóló rendeletet hétfői ülésén fogadta el a román kormány.

A közlekedési törvényt módosító, két hónap múlva életbe lépő kormányrendelet értelmében 870-1160 lej (60-80 ezer forint) közötti pénzbírságra és négy büntetőpontra számíthat az a járművezető, aki kezét kép, hang, vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készülékre teszi, miközben járműve mozgásban van.

Romániában eddig csak a kezet szabaddá tevő kihangosító vagy fülhallgató nélküli mobiltelefon-használatot büntették, fele ekkora bírsággal. A tilalmat és bírságot most azokra a járművezetőkre is kiterjesztik - például kerékpárosokra és rollerezőkre -, akik jogosítvány nélkül közlekedhetnek az utakon. Amennyiben az okostelefon vagy más hasonló készülék használata más kihágással társul, az elkövetőnek 30 napra felfüggesztik a jogosítványát.

A román belügyminisztérium azt követően indított országos kampányt az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy külföldről hazatérő romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt figyelmetlen gépkocsivezető. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, vezetés közben használják a telefonjukat.

A román rendőrség közösségi oldalán a Lájkold az életet! című felhívásában arra figyelmeztette a járművezetőket, hogy a facebookos élő közvetítés elvonja a járművezető figyelmét a forgalomról, és nagy mértékben növeli a balesetek valószínűségét.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.