Ritka, hármas krátert fotóztak a Marson

Székely Zoárd 2020-11-18 15:58:00
A legnagyobb 45 kilométer széles.

4,6 milliárd éves története során a Marsot rengeteg objektum találta el, ezen események nyomai ma is felfedezhetőek az égitesten.

A bolygón nagyjából 46 ezer 5 kilométeresnél szélesebb becsapódási kráter található.

Az égitest Noachis Terra nevű felföldjét is rengeteg találat érte. A régióban a szakértők egy különleges, hármas krátert azonosítottak, a csoport legkisebb tagja 28, a legnagyobb 45 kilométer széles – írja a ScienceAlert.

Fotó: ESA/DLR/FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO

Azt lehetetlen megmondani, hogy a formációt egy három részre hulló aszteroida, vagy külön érkező objektumok alakították-e ki. A hasonló hármas kráterek ritkák, igaz, a Marson és a Földön is ismerünk néhány példát. 2015-ben egy hasonló csoportosulást észleltek a vörös bolygó Elysium Planitia nevű térségében, az egyenlítő közelében, 2017-ben pedig egy olyan mélyedést figyeltek meg, melyet három egybeolvadó kráter alakított ki.

Fotó: ESA/DLR/FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO

A különleges marsi hármas krátert a Mars Express örökítette meg augusztus 3-án. Az Európai Űrügynökség szondáját 2003-ban bocsátották fel.

 

Címlapfotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

A hidegre hajlamos helyeken visszatérhet a gyenge hajnali fagy.

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Egy igazi cukiság, a harlekin tacskó nyomában

Vannak olyan emberek, akik szerint a kutya minimum egy németjuhász méreténél kezdődik, a kistestű egyedeket pedig “haszontalan ölebnek” tartják. És van az emberek másik csoportja, aki szerint az apró termetű kutyusok nagyon cukik és ölelnivalóak. 

Vandálok tüntették el az éj leple alatt Szombathely város címerét

Ilyen még nem volt! Gyűlölet-cunami árad a városi útfelújításokra.

Hogyan válassz ajándékcsomagot egy férfinak?

Az ajándékozás komoly fejtörés és idegeskedés lehet, amennyiben az utolsó pillanatra hagyjuk, legyen szó karácsonyról vagy más alkalomról, születésnapról, évfordulóról, közeli és távoli ismerősnek, üzleti partnernek. 

 Dean Bombac nyártól Győri ETOban folytatja

A következő szezonban a férfi csapat is az élvonalban játszik már.

Magánoikrat-hamisítás miatt nyomoznak a Győr-Szol által felvásárolni kívánt cég ügyében

Már gyanúsított is van a Memento temetkezési cégnek a győri önkormányzati vagyonkezelő által tervezett megvásárlása miatt zajló nyomozásban.

Befejeződött a jáki templom helyreállítása

2018 óta a jáki templom helyreállítására több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a Szombathelyi Egyházmegye.

Hogyan előzhető meg a szívférgesség?

A szívférgességet (Dirofilaria immitis) a fertőzött szúnyogok terjesztik, így ha kedvencünket épp egy parazitát hordozó vérszívó csípi meg, sajnos máris átkerülnek a véráramába. A kifejlett férgek pedig a szív- és tüdőerekben súlyos károkat okozva az állat életét is veszélybe sodorják. A legfontosabb tehát a megelőzés, az alábbiakban erről írunk.