Rendőrök irányítják a forgalmat a pénteki Szombathely melletti félpályás útlezáráson

Farkas Bazsi 2019-01-01 20:07:00
A “rabszolgatörvény” elleni demonstráción Balogunyom és a megyeszékhely között bénítják a forgalmat.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk január 4-én félpályás útlezárással folytatják az ellenzéki pártok és a szakszervezetek a “rabszolgatörvény” elleni tiltakozást. A demonstrálók 13 és 16 óra között állják el a 86-os út Szombathely és Balogunyom közötti szakaszát. 

Álljunk Ki Közösen Újra a Rabszolgatörvény Ellen!

null

A rendőrség közlése szerint a szakaszt ez idő alatt az egyenruhások biztosítják, a forgalmat is a rendőrök fogják irányítani. 

 Egészen pontosan a 69-es és a 70-es kilométerszelvény között állnak majd autók a fél útpályán.

Forgalomkorlátozás Vas megyében - Google My Maps

A járművezetőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Szombathely külterületén.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel vegyenek részt autójukkal a közúti forgalomban!  

De nem csak útlezárás lesz ezen a napon, hanem újabb tüntetés is. 


Elegünk van! Szombathely nem hátrál! - címmel hirdetett meg demonstrációt az Éljen Szombathely!, az LMP, az MSZP, a Jobbik, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, a Momentum, a DK és a V, mint Vas Egyesület.

Elegünk van! Szombathely nem hátrál!

null


A szervezők a tüntetőket a Domushoz várják 17 órára, innen beszédeket követően közösen vonulnak a Szent Márton utcai Fidesz irodához, ahol újabb beszédek után közös akcióra készülnek. 
 

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.