Fotó: Vágvölgyi Bálint
VPP
2018. október 10. szerda, 05:58
Történetek arról, hogyan bánnak a frissen szült édesanyákkal a Markusovszkyban.

Világszerte egyre többet foglalkoznak azzal, hogy a nőket, kismamákat a kórházakban miféle attrocitások érik szülés közben, után. Legtöbbször a szülőszobai erőszak van a reflektorfényben, a gátmetszés, a beavatkozások, az indokolatlan császármetszések, de épp ugyanennyire fontosak a nem megfelelő bánásmódból fakadó lelki sérülések is, melyek csúnyán be tudják feketíteni életünk legboldogabb pillanatait. 
 

Több, mint két év telt el azóta, hogy megszületett a kisfiam. Ennyi idő után az emlékek általában megszépülnek, a rossz emlékek pedig kifakulnak, kinél jobban, kinél kevésbé. Nos, rám inkább az utóbbi a jellemző. Életem legszebb élményébe ugyanis 'belepiszkítottak', ezt a mai napig nem tudom megbocsátani. És ezzel nem vagyok egyedül. Sokan éreznek így, nagyon sokan, akik szeretnék elmesélni történetüket. Van aki névvel, még többen többen név nélkül. Félnek. Félnek a következményektől, félnek attól, ha legközelebb be kell menniük, vagy újabb babát szeretnének, az elmondott történet miatt hátrányos helyzetbe fognak kerülni. 

 

Több részes cikksorozatunkban azok az édesanyák mesélik el történetüket, akik hasonló traumákat éltek át a szombathelyi kórház csecsemőosztályán. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez nem lejáratóhadjárat, a  nekünk nyilatkozó anyukák kizárólag a saját élményeiket, tapasztalataikat mondják el. Az osztályon természetesen nem mindenki viselkedik így, vannak segítőkész, elhivatott nővérek és csecsemősök is, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Ők ugyanúgy le vannak terhelve, mint a többiek, mégis képesek kedvesen szólni az ember lányához. Most viszont nem róluk szólnak a beszámolók. Hogy mi a célja annak, hogy közzéteszem ezeket a történeteket? Bízom benne, hogy a nyilvánosság erejével szépen, lassan, lépésenként sikerülhet elérni a változást és előbb-utóbb a születés csodája körül nem rémtörténetek, hanem tündérmesék fognak kiröppenni a világba.

 

Kovácsné Hideg Eszter egy 2 és fél éves kisfiú, Matyi és egy 1 éves kislány, Adél baba édesanyja. Esztivel két éve ismerjük egymást, a srácaink együtt szoktak néha játszani, igazi mintacsalád. Mindkét gyermekét a Markusovszky Kórház szülészetén hozta világra és ő még a szerencsésebbek közé tartozik, ami a bánásmódot illeti. Bevezetőnek az ő történetét tesszük közzé változtatás nélkül, pont úgy, ahogy mesélte:

 

"Matyi 2016.04.24-én született 19:30-kor, spontán szüléssel, gátmetszéssel. Arany óra, mindenki boldog, baba cuki, pici, imádjuk.

Ezután a szülésznőm levitt a szülőszobáról az osztályra, ahol egy Orsi nevű, középkorú nővér helyezett el.  A férjem hozta utánam a csomagokat, a szobába nem jöhetett be, oké, nincs is ezzel gond. (A legtöbb apuka egyébként még a csecsemőosztályra sem mehet be, amióta elloptak egy csecsemőt. Maximum üvegen keresztül nézhetik meg a babájukat és az anyukák is csak napi 1x15-30 percre mehetnek ki a látogatókhoz - szerk. ) A nővér azt mondta neki, hogy a táskámat rakja be kint a szekrénybe, ami kb. 30 cm széles, egy öltözőszekrény. Jó, jó, de nem fér be, hisz egy utazótáska. A válasz erre az volt, hogy na ez aztán végképp senkit nem érdekel, oldja meg ahogy tudja. Hm, gondoltam magamban, nagyon rendes. És akkor még nem tudtam, amit most tudok. Bálintot gyakorlatilag kidobta, hogy menjen már, semmi keresnivalója ott. Ezt szerintem normális hangnemben is lehet közölni egy friss apukával, aki úszik a boldogságban, mert épp most született meg az első gyereke.

Elment a szülésznő, én az ágyon összekuporodva, akkor már kezdett kimenni az érzéstelenítő és hát erősen elkezdett fájni az a rohadt gátseb. Jött ismét ez a nő, szó szerint elém dobott egy tányért, amin egy szelet száraz kenyér és egy konzerv májkrém volt. Kaptam mellé egy liter teát, hogy igyam meg, és szóljak, ha pisilnem kell, különben jöhet a katéter. Megettem volna bármit, de a vajúdás alatt napközben valahogy nem volt étvágyam. Szülés után viszont nagyon éhes lettem. Megittam a teát, vártam a csodát, mert különben kapom a katétert.

 

Eszti és Matyi - apuka kizárólag üvegen keresztül láthatta gyermekét

 

Fél óra után éreztem, hogy na, most akkor itt az idő, csengettem hát. Bejött a "kedves" nővér, hogy mit szeretnék. Mondom neki, hogy azt mondta, csengessek, ha pisilnem kell, hát most akkor pisilnék. Azt mondja erre, hogy akkor mire várok, másszak le az ágyról. Friss gátsebbel másszak le az ágyról, amire kis jóindulattal is úgy kellett felugranom, mert rohadt magas, én meg vagyok vagy 158 cm. Letolattam. Szerinted minimum negyed órámba telt vagy minimum negyed órámba telt? Az ágy végében flegmán támaszkodott a rácsnak és nézte, ahogy kínlódok. Sürgetett, cüccögött, hogy na mi lesz már, mégsem kell pisilnem?

Nagy nehezen sikerült lekászálódnom, de azzal a lendülettel el is vesztettem az egyensúlyomat, úgyhogy gyorsan bele kellett kapaszkodnom az ágyban. Úgy szédültem, mint még soha, de mivel a szülés vérveszteséggel jár, ez nem is csoda. Nyújtottam a kezem, hogy segítsen, mert elájulok, de elrántotta a kezét és durván rámförmedt, hogy menjek csak egyedül, szedjem már a lábam...

Majdnem elsírtam magam, olyan volt, mintha egy szűk csövön keresztül látnám a folyosót, alig érzékelve a falat, a talajt, mentem előre. Kapaszkodtam a falban, alig volt erőm, pedig aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy tápos fajta. Meg kellett állnom, nem egyszer, fájt a gátseb, gyenge voltam, szédültem. Egyszer csak hallom a hátam mögül, hogy: Tempósabban kismama, nincs időnk erre! 


Ebben az állapotban pont erre volt szükségem, tök jól esett. Ha épp nem arra koncentráltam volna, hogy ne essek össze, biztos reagáltam volna valami frappáns válasszal.


Beértem a wc-re, pisilek, nyitott ajtónál, mert  felügyelik az első pisilést. Azt mondja hirtelen, hogy ő hallja, hogy én nem pisiltem eleget és már jött is a katéteres duma. Visszamentem a szobába, a nővér jött utánam, majd miután felkínlódtam magam az ágyra, megnyomogatta a hasam, hogy ismét cüccöghessen, hogy már vár rám az katéter, ha így folytatom, az lesz a vége. Kapok fél órát, hogy pisiljek 'normálisan'. Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy egyébként pisiltem fent a szülőszobán is, amit a szülésznőm meg is említett neki, de mivel ő kifejezetten és nyíltan utálja azt a szülésznőt, akinél a fiam született, így ezt az infót nem volt hajlandó tudomásul venni.

Fél óra múlva már inkább nem csengettem, hanem kimentem a lábamon, hogy ne kelljen a pofavágásokat látnom, amiért segtséget merek kérni. Megkerestem végül, mondom neki, hogy HARMADSZOR is pisilnem kellett a szülés után... Ezután még 1x megnyomogatta a hasamat, de direkt úgy, hogy fájjon, hogy 'érezzem a törődést'.


Nagyon bunkón viselkedett, elszomorító, ahogy a frissen szült anyukákkal beszélt, akik az első egykét napban alig tudnak lábra állni. Jól meg is jegyeztem magamnak. A többiek, akik épp akkor ügyeltek, mikor én bent feküdtem, szerencsémre mind kedvesek és normálisak voltak, pedig a többiekkel hallottam jó pár rettegett névről. 

Mit ad Isten, másfél év múlva született egy lányom is.


Ez a nő közben valamilyen oktató lett, és fent volt a szülőszobán aznap, mikor én bekerültem. Pénteken délelőtt már fent voltam az egyik vajúdóban, de végül csak másnap született meg a babám. Ugyanannál a szülésznőnél szültem. Pénteken ez az Orsi nevű nővér 'elfelejtett' lejelenteni az osztályon, így mikor visszamentem, nem kaptam ebédet. Reggel 7-kor mentem be, és délután fél 4-kor ettem, mert milyen jó buli megszívatni annak a szülésznőnek a kismamáját, akit ő utál, nem?

Szégyen, hogy valaki így viselkedik várandósokkal és frissen szült anyukákkal."

 

Eszti és Adél

 

Amennyiben neked is nyomja valami a szíved és mesélnél élményeidről, nyugodtan írd meg történetedet vagy elérhetőségedet az ezittaz kukac ugytudjuk pont hu - ra és márs felvesszük veled a kapcsolatot!

comments powered by Disqus

Továbbra is az SZKKA vezeti a női kézilabdabajnokság második osztályának nyugati csoportját.

Meg úgy nagyjából az egész országban.

Azért nem vették észre a vonatot, mert egy tűzijátékot néztek.

Az MLSZ elkészítette a 14-18. forduló pontos programját.

Hasznos, oszd meg a szomszéddal is!

Már a szeptemberi, szombathelyi világkupaversenyen sem indulhatott.

Egy több mint 100 éves, a Havi-hegy csúcsán álló mandulafa a nyertes.

Mondjuk még így is elég drága.

Barátságos meccset játszik a Crushers.

2011-ben és 2013-ban molesztálta a tizennyolcadik életévét benem töltöttgyereket.

Twitter megosztás Google+ megosztás