Rabszolgatörvény: Jön a félpályás útlezárás Vas megyében

Farkas Bazsi 2018-12-29 10:04:00
Január 4-én a Szombathely - Balogunyom szakaszon nehezítik a közlekedést.

Vas megyében is tovább  folytatódnak a rabszolgatörvényt elutasító tiltakozások - írja blogjában Rába Kálmán a Jobbik vas megyei elnöke. A túlórák növelése ellen már lezajlott egy sikeres tüntetés Szombathelyen - december 18-án -, melyet az Éljen Szombathely Egyesület szervezett. Az akkori demonstráción a civil szervezetek mellett kivétel nélkül felsorakoztak az ellenzéki pártok is. A december 18-ai eseményt a szombathelyi Városháza előtti téren tartották, ahol több mint ezer ember követelte az Orbán-kormány távozását. A rendezvény után többen a Fidesz házi sajtójaként működő Vas Népe szerkesztősége elé vonultak.

Az Éljen Szombathely Egyesület kezdeményezéséhez a napokban a Magyar Szakszervezetek Szövetségének Vas megyei szervezetei (MASZSZ) is csatlakoztak. Horváth Csaba, a MASZSZ vasi képviseletvezetője január 4-ére félpályás, forgalomlassító útzárást hirdetett meg a 86-os főút Balogunyom és Szombathely közötti szakaszára. A szervezők január 4-én, pénteken, 12:30-ra, az INTERSPAR parkolójába várják a tiltakozáshoz csatlakozni kívánó autósokat. A parkolóból rövid eligazítás után 13 óra körül indul a kocsisor, hogy Balogunyom irányából Szombathely irányába az egyenes szakaszon felsorakozva, együtt tiltakozzanak a magyar dolgozókat a multik oltárán feláldozó fideszes rabszolgatörvény ellen.


 

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.