Puskás Tivadar rekordot állított be közgyűlés-ügyben

Farkas Bazsi 2019-02-13 14:30:00
A ciklus legkésőbbi első közgyűlése február 15-én volt, ebből pedig már kicsúsztunk.

Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor ül össze Szombathely rendes havi közgyűlése. Bár Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester decemberben a közgyűlést azzal zárta, hogy várhatóan január 31-én hívja össze a következő közgyűlést, de nem tette.

Igaz januárban volt egy rendkívüli közgyűlés, ám azt az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakció hívta össze, hogy a testület tárgyalni tudja a rabszolgatörvény önkormányzati cégekre vonatkozó szabályozását. 

A közgyűlés azért is lenne érdekes, mivel a városnak el kellene fogadnia a 2019-es költségvetést, ami ugye elengedhetetlen a működéshez. Korábban a költségvetés tervezetének elkészítése Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester feladata volt, ám Molnár jogköreit Puskás a rendkívüli ülés után visszavonta

Visszanéztük, hogy az elmúlt ciklusban, melyik évben mikor volt az év első rendes közgyűlése:

2015. január 29.
2016. január 28.
2017. február 2.
2018. február 15.
2019. ????? ??

Az biztos, hogy idén már rekordot döntöttünk, hiszen a legkésőbbi első közgyűlés február 15-én volt, ebből pedig már kicsúsztunk. A város Szervezeti és Működési Szabályzata azt mondja ki, hogy a közgyűlési meghívót, annak összehívása előtt legalább 5 nappal kell kiküldeni és közzétenni. 

Ha esetleg ma megjelenne a meghívó, akkor is csak jövő hét hétfőn, vagyis február 18-án ülhetne össze a közgyűlés.

Várjuk, hogy mikor ül össze, az eddigi fideszes többségét vesztett szombathelyi közgyűlés. Az biztos, hogy izgalmas lesz.

Szólj hozzá!

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.