Perl Zoltán volt a legeredményesebb az NBA MVP-vel felálló görögök ellen

ugytudjuk.hu
2019. augusztus 10. szombat, 08:42
Igaz a magyar kosárválogatott kikapott Antetokunmpóék ellen, de a Falcós teljesítményekre nem lehet panasz.

Húsz év után kapott újra meghívást Görögországtól a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely legutóbb az 1999-es Európa-bajnokság előtt szerepelt a helléneknél. Érdekesség, hogy azóta felnőtt szinten nem is találkoztunk velük, sem felkészülési-, sem tétmeccsen.

 

Krétán nagyon készültek a helyiek, már napokkal a torna előtt elfogyott az összes, több mint 5200 belépő. Persze ez nem csoda, hiszen a kínai vb előtt ez volt az első alkalom, hogy láthatták kedvenceiket, főleg a Milwaukee Bucks sztárjára, az NBA idény legutóbbi MVP-jére, Jannisz Antetokunmpóra volt mindenki kíváncsi - írja a BB1.hu, kosaras szakportál.

 

Már a bemelegítésnél hatalmas ováció fogadta a vendéglátó csapatot, de a mieinket is sportszerűen megtapsolták. A szakmai stáb döntésének értelmében Ferencz Csaba ma nem lépett pályára.

 

Alig kezdődött el a meccs, Buruszisz maradt Govensszel a palánkunk alatt, a görög center könnyedén érvényesítette is a miss match szituációt, majd kisvártatva Eilingsfeld egyenlített. Óriási fizikális fölényben volt az ellenfél, csak faultok árán tudtuk megállítani őket, a negyedik perc elején, 10-2-nél időt kért Ivkovics. Govens ugyan betalált, de a folytatásban hamar kétszámjegyű lett a különbség. Hiába próbálkoztunk becsülettel, a legnagyobb differencia az első negyed végére alakult ki (22-6).

 

A második etapban is Eilingsfeld jegyezte az első magyar kosarat, Govens kimaradt ziccerét tette vissza. Antetokunmpo ült, ebben a periódusban többször is támadó lepattanót szereztünk, de hiába, mert vagy blokkba ütköztünk a gyűrű alatt, vagy távolról rontottunk. A tizedik triplakísérletünk már eredményes volt, Benke törte meg a rossz szériát. Ettől lendületbe jöttünk, felbátorodtunk, keményebb lett a védekezésünk, és támadásban is sikerült végrehajtani néhány szép, gyors akciót, 34-20-nál Szkurtopulosz mester kért időt. Váradi büntetőivel tizenkettőre jöttünk vissza, de ekkor azonnal érkezett egy hellén hármas. Golománt és Govenst is letarolták a palánk alatt, a görög játékvezetők sípja néma maradt, a reklamáló Ivkovics pedig technikait kapott. A félidő Váradi kosarával zárult, 43-28-as állással fordultak a csapatok. A második felvonást eggyel a magyar csapat nyerte. A lepattanócsata közel egál volt (22-19), távolról egyik csapat sem dobott jól (2/10 és 2/14). Jannisz Antetokunmpo 12 percnyi játék után 12 pontnál és 6 lepattanónál járt.

 

Papapetru kosarával folytatódott a meccs, neki ez volt az első, majd a megállíthatatlan „görög szörny” hozott össze egy 2+1-es akciót, Keller ezzel kipontozódott. Három és fél perc alatt 9-0-val kezdtek a fehér mezesek, ismét átrohantak rajtunk (52-28). Ezúttal is Eilinsgfeld szólt hozzá először a mieinktől, a jobb oldalról, egy triplával. Állandósult a húsz pont feletti különbség, a záró felvonás előtt 66-44 állt a táblán.

 

Perl büntetőkkel zárta a harmadik felvonást és ziccerrel nyitotta a negyediket, majd Papagiannisz zsákolt egy kézzel hatalmasat. Filipovity is nagy kedvvel játszott, újra benéztünk húsz alá. A meccs persze már eldőlt, a papírformának megfelelő eredmény született, de így is láthattunk szép dolgokat a magyar válogatottól. Ne felejtsük, a görögök komoly dolgokra készülnek Kínában, tőlünk pedig hiányzott a Serie A-ba szerződő Vojvoda Dávid.

 

Görögország – Magyarország 83–59 (22–6, 21–22, 23–16, 17–15)

 

Aegean Tournament
Heraklion, Heraklion Aréna, 5222 néző
V.: Koromilasz, Katracurasz, Malamasz
Görögország: Papapetru 7/3, Calathes 6, Papanikolau 4, J. Antetokunmpo 19, Buruszisz 10. Csere: Printezisz 8, Papagiannisz 6, Larencakisz 8/3, Szlukasz 5/3, Szalusztrosz 5/3, K. Antetokunmpo 2, Mancarisz 3/3.
Magyarország: Govens 2, Váradi 6, Benke 5/3, Eilingsfeld 9/3, Keller –. Csere: Horti –, Perl 12, Golomán 10/3, Pongó 6/6, Filipovity 7/3, Juhos 2.

 

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás