Pedagógusok Szakszervezete: Egyszerűen nem igaz a kormány propagandája, hogy béremelést kapnak a tanárok

Nagy Donát 2020-06-24 09:58:00
Csupán a szakmai pótlék emelkedik július 1-től, de ezt egy rendelettel később bármikor visszavonhatják.

Kásler Milós már februárban bejelentette, hogy tíz százalékkal emelkedik júliustól a pedagógusok bére, majd a Magyar Nemzet azzal toldotta ezt meg kedden, hogy "még a koronavírus-válság sem akadályozza meg a miniszteri ígéret teljesítését, azt augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok".

Pedig a bejelentett 10 százalékos ágazati szakmai pótlék, amit július 1-től kaphatnak meg a tanárok, nem béremelés

– nyilatkozta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás

Totyik hangsúlyozta: a valódi béremelés azt jelentené, ha a tanári bérek 2015 óta befagyasztott vetítési alapját (ami a 2014-es minimálbér összege, 101 500 forint) emelnék meg, ám ez nem történt meg.

Fotó: Pixabay

A szakmai ágazati pótlék – amelyet egy törvényi erejű alapilletmény-emeléssel szemben a kormány bármikor rendeletben visszavonhat – bruttó 20-40 ezer forint közötti összegeket jelent a végzettségtől és a pályán töltött időtől függően, ez pedig – bár a semminél több – a PSZ alelnöke szerint nem fogja megállítani a pályaelhagyást és a tanárszakra jelentkezők számának csökkenését.

A 10 százalékos pótlékemelés után egy diplomás pályakezdő tanár fizetése bruttó 231 ezer forint lesz.

A cikk azt írja, nem csoda, hogy a tanári pálya továbbra sem vonzó a fiatalok körében: 17 ezerről 11 ezerre csökkent a pedagógus szakra jelentkezők száma.

A PSZ évek óta azt szeretné elérni, hogy a tanárbérek vetítési alapja újból a mindenkori minimálbér összege legyen, ami jelenleg 161 ezer forint. A szakszervezet számításai szerint az alap befagyasztásával egy nyugdíj előtt álló pedagógus bruttó 6 millió forinttól esett el az utóbbi öt évben. Totyik Tamás úgy véli, a pótlékemelés szükségességével a kormány elismerte, hogy a tanári életpályamodell „becsődölt”. 

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.