Óriási küzdelemben magyar siker a németek ellen a női kézilabda Eb-n

Vágvölgyi Bálint 2018-12-09 16:59:00
Van esély a továbbjutásra.

A magyar csapat a csoportkörben a C jelű négyes második helyén végzett, majd a középdöntő II. csoportjában pénteken 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától. A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

A kontinenstorna győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

A magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta az ellenfelet, és a pontos ellentámadásoknak köszönhetően három perc alatt háromgólos különbség alakult ki. A németek rendezték védekezésüket, de támadásban továbbra is bizonytalankodtak, ezért Henk Groener szövetségi kapitány a kilencedik percben időt kért.

Csapata a 12. percben csupán a második gólját dobta, de ezt a magyarok a remek kezdés ellenére nem tudták kihasználni, majd a védekezésüket hatos falra váltották, és ezúttal korán jöttek az első cserék is. Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mivel együttese tíz perc alatt csak egyszer talált be.

A kapus Bíró Blanka több bravúros védéssel segítette a csapatot, de Alicia Stolle vezérletével a német válogatott egy 4-0-s sorozat végén - a meccs során először - átvette a vezetést (7-8). A folytatásban is remekül küzdöttek a magyarok, némileg rendezték a védekezésüket, így a szünetben megint ők vezettek (12-10), de az első félidőben még ennél is több lehetőség volt számukra.

A második felvonásban bő tíz percen keresztül felváltva estek a gólok. A magyarok nem tudták növelni a különbséget az elkövetett hibák miatt, illetve a németek magas átlövőivel szemben nem volt ellenszerük. Kiss Éva a lehető legjobbkor védett büntetőt, 17-14 után hat perccel mégis egyenlővé vált az állás (19-19), majd Julia Behnke vezérletével újra átvette a vezetést az ellenfél.

Egyre inkább fáradni látszottak a magyarok, egyre többet rontottak, ekkor Kovacsics Anikó és a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine vette vállaira a csapatot. A vége előtt 110 másodperccel Henk Groener időt kért (24-24), a hajrában Xenia Smits góljára Schatzl válaszolt, Emily Bölk a kapufát találta el, majd Kim Rasmussen időt kért 21 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadásból Háfra Noémi - megannyi hiba után - betalált, így a magyarok óriási küzdelemben, bravúrral győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Stolle volt, aki 14 lövésből kilenc gólt dobott.

A kapusok közül Bíró Blanka 27-ből kilenc, Kiss Éva nyolcból egy, Dinah Eckerle 29-ből hét lövést hárított.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, II. csoport:
Magyarország-Németország 26-25 (12-10)
Nancy, 2700 néző, v.: Pandzic, Mosorinski (szerbek)

Magyarország: Bíró - Lukács 7, Háfra 5, Mészáros, Kovacsics 3, Planéta 3, Schatzl 3, cserék: Kovács A. 2, Pálos-Bognár, Tóth G., Szabó L. 3, Kazai, Lakatos, Kiss É. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.

56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból most Szombathelyen

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás.