Nyelvi Műhely, ahol a gyerekek és a szülők együtt tudnak idegen nyelvet tanulni Szombathelyen

Jutányos Áron 2019-03-12 07:35:00
Egy kreatív tanárcsapat olyan szisztémát dolgozott ki, amiben gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek is eredményesen tudnak idegen nyelvet tanulni. Akár közösen is.

Naponta halljuk a nyelvtanulás fontosságát, és tény, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Nincs olyan területe az életnek, ahol jó idegennyelv-tudással az ember ne boldogulna. Igaz, hogy a legkönnyebben a gyerekek tanulnak, de sosem késő elkezdeni a tanulást. És mi van akkor, ha olyan módszer is létezik, ahol a gyerekek a szülőkkel esetleg a nagyszülőkkel együtt tudnak tanulni? Többek között ennek a felismerése is vezetett Szombathelyen a Nyelvi Műhely elindulásához.

De miért érdemesebb csoportos nyelvtanfolyamra járni, mint magántanárhoz, tehetjük fel a kérdést. 

Bár sokakban az vetődhet fel, hogy a magántanárnál nagyobb figyelmet kap, az interakciós lehetőségek sokkal kisebbek. Kis létszámú 6-8 fős csoportokban a diákok egymástól is tanulnak, arról nem is beszélve, hogy a közösségi élet is jelen van, ami plusz motiváló erőt jelenthet. 

A Nyelvi Műhelynél angol és német nyelvet oktatnak, és bár nyelvvizsgacentrikusak, olyan szókincset adnak a tanulóknak, ami a munkahelykeresésnél, majd aztán munkába állásnál is nagy segítséget jelenthet. 

Az oktatásnál nemcsak a nyelv tanítását tartják fontosnak, hanem azt is, hogy a tanulók az adott kultúrát megismerjék. A fontosabb történelmi eseményeket, az irodalmat, az ünnepeket. 

A gyerekeknek napközis formában adnak helyet, ezt a szülői igények és megkeresések ösztönözték. Sok külföldön tanuló gyereknek gondot okoz otthon a sok házi feladat, fogalmazás elkészítése, ebben nyújtanak segítséget. Akár az általános iskolás matematikában is segítenek a Nyelvi Műhely tanárai, ami az anyanyelvükön a szülőknek sem okozna gondot, de idegen nyelven képtelenek segíteni a gyereknek, és nagyon nehéz erre megfelelő személyt találni.

A gyerekeknél azt a gátat is próbálják feloldani a foglalkozások alatt, ami az idegen nyelven való megszólalást szokta akadályozni. Van, hogy a gyerekek gazdag szókinccsel, és jó nyelvtannal birtokolnak már egy idegen nyelvet, de mégsem mernek megszólalni. Ezt szituációs gyakorlatokkal próbálják orvosolni. 

Kik alkotják a tanári kart?

"Fiatalok vagyunk, akik motiváltak és keresik az új lehetőségeket az optimális nyelvoktatás lehetőségeinek meghatározásához. Fontos számunkra, hogy használható tudást adjunk tanulóink részére, ez abból is látszik, hogy nem csak egy kurzuskönyvet tanítunk tanulóinknak, hanem fontos szerepet játszik a nyelvtani fejlesztés is, hogy ne az okozzon kommunikációs gátat részükre a későbbi nyelvhasználat során, hogy nem tudták kellő képpen begyakorolni az adott struktúrát, hanem készszégként tudják alkalmazni a nyelvtani formákat.

Emellett a legfontosabb az interaktív élménypedagógia, melyet a nyelvtani segédkönyvünk is tükröz, hiszen minden szinten egy digitális változatot is kapnak tanulóink, hogy a nap bármelyik részében okostelefonukon is tudjanak gyakrolni vagy csak átismételni az újonnan tanultakat" - vallják az oktatók.

Számukra nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos, ezért nem szeretnének egy tömeggyártóvá előlépni, fontos a kis csoportos képzés és az, hogy oktatóik ismerjék a tanulókat, és differenciáltan az ő igényeikre szabva tudjunk mindenkit fejleszteni, szinten tartani és felzárkóztatni.

A Nyelvi Műhely képzései:

  • Kezdő, haladó szinten induló nyelvtanuló klub
  • Gyerek nyelvi képzés
  • Senior nyelvi képzés
  • Nyelvtudás felfrissítés
  • Idegennyelvi képzés munkában való elhelyezkedéshez

Nyelvi Műhely
Tel.: +36 70 212 1771
Weblap: nyelvimuhely.hu
Email: hello@nyelvimuhely.hu
A Facebook-oldalért klikk ide

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül regy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.