Nem jött össze a bravúr, második lett a Haladás futsal csapata

Vágvölgyi Bálint 2019-06-13 23:12:00
Három kulcsjátékosa nélkül kapott ki a Hali a Berettyóújfalutól.

A Berettyóújfalu egészen a döntő párharcig veretlenül menetelt a bajnoki cím felé vezető úton, ám a Haladás elleni fináléban nem tudta megőrizni veretlenségét. A három nyert meccsig tartó döntő a lehető legszorosabban alakult, négy meccs után 2-2 volt a párharc állása, és csütörtökön este az ötödik találkozó döntött a bajnoki aranyéremről.

A Berettyóújfalu a párharc eddigi hazai meccsein nehezen gyűrte le riválisát, az első találkozón 2-1-re, majd hosszabbítás után 6-4-re. A szombathelyi meccseket a Haladás nyerte, előbb egy 3-1-es sikerrel egyenlített, majd a negyedik találkozón döntetlen utáni büntetőrúgásokkal múlta felül riválisát.

A Berettyóújfalu esélyeit nagyban növelte, hogy Haladás a párharc negyedik meccsén több kulcsemberét is elvesztette: Milos Simic és Henrique Pocaia egyaránt piros lapot kapott, Dróth Zoltán pedig begyűjtötte ötödik sárga lapját, így egyikük sem lehetett ott a mindent eldöntő összecsapáson.

A mérkőzés első félidejében a tartalékos szombathelyiek jól tartották magukat, 1-1 után a vezetést is megszerezhették volna, ez nem sikerült, de a szünetig a Berettyóújfalu csak egygólos előnyt tudott szerezni. A fordulás után a hazaiak nagyobb fölényt tudtak kiharcolni, megszerezték harmadik góljukat is, majd miután a Haladás kockáztatni kezdett, és átállt az öt a négy elleni játékra támadásban, két további találattal biztossá tette győzelmét.

Az MVFC Berettyóújfalu története negyedik bajnoki címét szerezte, míg a Haladás a második hellyel is eddigi legjobb helyezését érte el a bajnokságban.

MVFC Berettyóújfalu-Kútház Haladás 5-1 (2-1)

A bajnoki címet a Berettyóújfalu nyerte, miután 3-2-re megnyerte a párharcot. 

(via MLSZ.hu)

 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.