"Nem ítélünk el senkit, de buzinak lenni betegség"

Székely Zoárd 2020-08-27 15:09:53
Ezért jár a Polgári Magyarországért Díj!

A Klubrádióban Osztie Zoltán jelezte: szóról szóra vállalja, amit nemrég a Hír TV egyik műsorában a homoszexualitásról mondott, írja a 444. A katolikus pap a Civil Kör című vitaműsorban többek közt úgy nyilatkozott:

"itt már olyan abszurddá vált a társadalmi környezet és az ideológiai háború, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni, itt nemet kell mondani. Tehát mindarra, amivel itt találkozunk, és amiről itt beszélgettünk is: buzi zászlótól kezdve sok minden más egyéb. Itt már nem lehet hallgatni tovább."

Osztie ezen kívül háláját fejezte ki Novák Elődnek, amiért leszedett két szivárványos zászlót is.

A pap arról is beszélt, hogy a „buzi” kifejezést – amit szerinte nem csak sértő módon lehet alkalmazni azért használta –, mert ezt a szót használták a korábbi évtizedekben erre a „magatartásformára vagy életformára”, az újabb kifejezések viszont szerinte sokszor elfedik vagy másítják a tartalmat, és „nevén kell nevezni a gyereket”.

Osztie Zoltán: Az életformáról beszéltem

Osztie egyebek mellett közölte, hogy nem emberekről, hanem „egyfajta magamutogatásról és provokációról” mond ítéletet, és úgy gondolja, hogy a szivárványos zászló kitűzéséhez hasonló akciókkal természetesnek próbálják beállítani a természetellenest.

A pap azt mondta, nem a megbántás szándéka vezérli, hiszen

"Mi, keresztények aztán igazán nem bélyegzünk meg senkit."

Ezen kívül Szent Pál apostolt idézte, és azt mondta, például a homoszexualitás miatt is pusztult el a Római Birodalom, mivel a szexuális eltévelyedések mindig a dekadencia jelei, és ennek a következménye a romlás.

Osztie hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a homoszexualitás nem veleszületett dolog – ezt szerinte kutatások igazolják –, hanem

"egyfajta betegség ez, nem a természetes."

 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.