Nem Budapesten rendezik az idei Red Bull Air Race magyar futamát

ugytudjuk.hu 2019-02-05 17:45:00
Egyelőre nem tudni, hova költözik a verseny.

A főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red bull Air Race-re - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester - Láng Zsolttal, a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága elnökével egyetértésben - tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy "a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre" - fogalmaztak a közleményben.

Mint írták, a főpolgármester a műrepülőverseny alternatív helyszíneként a Dunakanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét javasolta a szervezőknek.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben az LMP arról ír, hogy ők már a kezdetek óta kiemelten foglalkoznak az budapesti verseny betiltásával, hiszen ez óriási zaj- és légszennyezettséggel jár. Az LMP kezdeményezésére indult el például az az online petíció is, amellyel több ezer budapesti adott hangot tiltakozásának. "A mi politikai közösségünknek ugyanis a választópolgárok hiteles és valódi képviselete az elsődleges célja és feladata" - teszik hozzá. 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.