Nagyon sokat kell még várni szombathely új buszpályaudvarára

BZ 2019-07-05 16:19:00

Alig néhány napja mutattuk meg az első látványtervet a vasútállomás mellé költözendő új szombathelyi buszpályaudvarról.

Néhány fontosabb adatot megírtunk már akkor, ezért tudni lehet, hogy

épül egy legalább 660 négyzetméteres fogadóépület 28 fedett autóbuszbeállóval és azt is, hogy a Vasút utcát kivezetik a Szent Márton utcára.

Kíváncsiak lettünk további információkra a projekt kapcsán.

Azóta megtudtuk, hogy közbeszerzési eljárást írtak ki, hogy kiválasszák a tervezőt. A korábbi látványterv ugyanis egy 2015-ös tanulmány része.

Ha eredményes lesz az eljárás, idén év végén köthetnek szerződést a nyertes vállalkozóval.

A Nemezeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től tudjuk, hogy a tervező feladata lesz az engedélyes tervek és a kiviteli tervek elkészítése, a szükséges engedélyek megszerzése. A szerződés aláírását követően másfél éven belül el kell készülnie a terveknek.

A kivitelezés a kormány döntésétől függ majd, ha biztosították a szükséges anyagi forrásokat.

Magyarán cikkünk megjelenéséhez képest két év múlva még csak a tervekkel lesznek kész, az első kapavágásra még úgy tűnik, nagyon sokat kell várni.

Pedig nagyon nem ártana már belekezdeni a belvárosi közlekedés megújításába, a szombathelyi közlekedés elavult, mindennaposak a dugók Szombathelyen és 2019-ben elég szomorú, hogy kilométerekre van egymástól egy megyeszékhely központi buszpályaudvara és a vasútállomása.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.