Nagykanizsán is forgalomlassítással tiltakoztak a rabszolgatörvény ellen

Fehér Buda 2019-01-18 15:11:00
Két órán keresztül lassították a forgalmat.

Nagykanizsán az ellenzéki pártok, valamint több szakszervezet képviselői csaknem ötven autóval sorakoztak fel péntek délután a 7-es főúton, hogy félpályás forgalomlassító demonstráción tiltakozzanak a "túlóratörvény" és a kormány ellen, írja az MTI.

Zakó László, a szervező Jobbik regionális igazgatója a helyszínen újságíróknak azt mondta: a "túlóratörvényen" túlmutat az ellenzéki pártokkal és a szakszervezetekkel közösen meghirdetett tiltakozó akció, ami sokkal inkább kormányellenes demonstráció.

A péntek délután kétórás időtartamra a 7-es főút Nagykanizsára keletről bevezető szakaszára meghirdetett tiltakozáson az olajipari szakszervezet, az MSZOSZ és a Vasutas Szakszervezetek, továbbá a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP lobogóival sorakoztak fel a résztvevők. Az autókra helyezett vagy azoknak támasztott transzparenseken szerepelt egyebek mellett, hogy "Dolgozók, diákok, veletek vagyunk!", illetve az európai ügyészséghez való csatlakozás követelése.

A forgalmas főút rendőri biztosítással történt félpályás lezárása miatt mindkét irányban kilométer hosszan járművek sokasága torlódott fel, hosszú percekig tartó várakozásra ítélve a közlekedőket. Az autósok egy része integetéssel vagy dudálással jelezte a résztvevőknek a szimpátiáját vagy éppen a tiltakozással kapcsolatos ellenvéleményét.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.