Na most kapaszkodj meg: DJ Shizuka kijárta, hogy elektronikus zenei szeminárium induljon az ELTE-SEK-en!

Farkas Bazsi 2018-12-20 19:43:00
Buli, buli, buli, jön a buli, buli az egyetemre, egyetemre.

Shizuka, vagyis a szombathelyi Mayer Petra régóta ismert a zenei világban. Alapító tagja volt a New Level Empire-nek, aztán az élet úgy hozta, hogy közel két éve otthagyta a csapatot és Ausztriában a Falco egykori dobosával stúdiózni kezdett. A zenész ma nem semmi bejelentést tett a Facebook-oldalán:


“Köszönöm minden kedves művész társamnak és a barátaimnak, hogy hittek az elképzelésemben, hogy igenis az elektronikus zene teret kaphat akár az állami intézményekben is. Kemény munka volt és áll előttünk. 

De létrejött és zöld utat kaptunk, így megalakult Magyarország első Elektronikus Zenei Szemináriuma az ELTE Zenepedagogógiai Tanszékén.

Ez a legszebb karácsonyi ajándék. Találkozunk 2019-ben az ELTE-n.”

A részletek Petra már az Ugytudjuk.hu-val osztotta meg.

Maga a képzés elsősorban a hallgatóknak szól és a zenei tanulmányokat végző diákoknak, de várnak minden zenekedvelőt és érdeklődőt - előzetes regisztráció után bárki ingyenesen beülhet - februárban indul és három hónapon keresztül, havi két alkalommal lehet majd megtudni mindent az elektronikus zenéről, a hangszerek fejlődéséről a kezdetektől napjainkig illetve a digitális zenekészítésről és a mastering-ről. 

Az ELTE-SEK Zenepedagógia Tanszéken olyan nevek adnak órát, mint Milkovics Mátyás (Neo), Krajczár Péter (New Level Empire), Lesenszki Dávid (beatbox), Bernáthy Zsiga (BernathY) és Zsankó Péter (Salm Jr.) A szeminárium kiötlője Mayer Petra, digtális zeneszerkesztést és masteringet tanítja majd. 


 

Szólj hozzá!

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.