Mini Facebookot fejlesztettek a szombathelyieknek

Farkas Bazsi 2018-11-28 15:58:00
A megújuló Szent Márton kártyával az elfogadóhelyeket is értékelhetjük. 20 millió forintunkba van eddig a projekt.

Megújul a Szent Márton kártya! Kezdjük máris ezzel, ha valakihez még nem jutott volna el a hír. A kártya virtuálisba megy át, vagyis kezdjük felvenni a ritmust a digitális világ diktálta ütemmel. Ahhoz azonban, hogy mindenki megkapja az új kártyáját regisztrálni kell. Ez persze csak a szombathelyiekre vonatkozik, vagy azokra a diákokra akik Szombathelyre járnak iskolába, esetekben azokra a munkavállalókra, akik a megyeszékhelyen dolgoznak. 

Ilyen volt, ilyen lett.

Ma egy elég mélyreható sajtótájékoztatót tartottak a témában a szombathelyi városházán. Itt többek között kiderült az is, hogy a kártyát 2014 nyarán bocsátották ki, akkor 76 ezer lakos kapta meg, és eddig fél millió használatot regisztráltak. 


A Szent Márton kártya most honlapot is kapott, aki még nem regisztrált, az megteheti a szentmartonkartya.hu weblapon.

Ez a holnap a jövőben a rendszer lelke lesz, hiszen a szombathelyiek itt külön profilt állíthatnak be maguknak, nyomon követhetik azt, hogy hol és mikor használták a saját kártyájukat és értékelhetik a kártya elfogadó helyeket is. Igen, ez tök ugyanolyan, mint a Facebook hasonló opciója. Az adatokat az önkormányzat a GDPR-t alkalmazva kezeli majd. Nem titkolt céljuk pedig az, hogy statisztikát készítsenek melyik korosztály mit és mikor használ a városban. Ezt a későbbi fejlesztéseknél felfogják használni, akár úgy, hogy célirányosan vonják be az adott intézményt legtöbbet látogatókat. 


Újdonság lesz, hogy nem mindenki kap kártyát, már fizikai plasztikot, mert virtuális kártyát minden igénylő kap majd. 

Eddig 13 ezren regisztráltak.

Ugyan a régi kártya január 1-el érvényt veszti, a regisztráció nem zárul le, azt folyamatosan el lehet végezni. 

QR kód segít majd a használatban.

A város várja a cégek jelentkezését. Akár partneri formában, akár úgy, hogy a dolgozóiknak Szent Márton kártyát igényel egy vállalat. Ezt akkor is megtehetik majd, ha a cég dolgozója nem szombathelyi, ez esetben évi 2000 forintért vásárolhatnak neki kártyát.

A rendszert folyamatosan fejlesztik. Eddig 20 millió forintba került.

Rákérdeztem arra is, hogy lesz e applikációja a kártyának. Ez egyelőre várat magára, de a weblap gyors elérését pillanatok alatt ki lehet pakolni az okostelefon asztalára. 

Puskás Tivadar polgármester azt is hozzátette, hogy már megkezdték az egyeztetéseket a többi megyei jogú várossal is, így jövőre könnyen előfordulhat, hogy a szombathelyi Szent Márton kártya más városokban is kedvezményekre jogosít majd. Természetesen az együttműködés alapján ez fordítva is igaz lesz. 
 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.