Alkalmanként mindössze nettó 30 ezer forintért bérli ki a Fidesz közeli vállakozó a Savaria mozi auláját, hogy koncertet rendezzen benne

ugytudjuk.hu 2019-02-27 06:15:00
Közben a mozi az elmaradt filmvetítések miatt, több százezer forintot bukik.

Január közepén írt róla elsőként az Átátszó a szombathelyi Savaria mozi büféjének bérlőjéről. A büfé üzemeltetését 2004-ben pályázati úton nyerte el a Café 5 Kft., akkor 10 évre pályáztak, közben a jogi lehetőségeket kihasználva előbb 1+1, majd 3 évre hosszabbították meg az üzemeltetést.

A cég ahhoz a Hetényi Norberthez köthető, aki jó kapcsolatot ápol a Fidesz helyi vezetésével


A büfé többfunkciós vendéglátó, hétköznaponként kávézó és mozis rágcsák árusítója, hétvégente pedig koncerthelyszínné változik.
A szombathelyi mozi komoly látogató számmal bír, évente 70-80 ezer néző fordul meg. A büfében 1000-1500 forintért lehet popcornt vagy üdítős menüt venni, a kávézó felkapott belvárosi hely, a koncertekre pedig több száz látogató szokott érkezni. 

Az üzletet a Café 5 Kft. nyomott áron veszi bérbe 2014-től 366.800,- Ft/hó + ÁFÁ-t fizet ki egy önkormányzati cégnek, a szombathelyi kulturális életet összefogó Agorának. 


Ahogy azt korábban is írták mindezek ellenére a Café 5 Kft. 2017-ben az Opten adatai szerint 14 millió forintos veszteséget termelt. A cég bevétele csupán nettó 21 millió forint volt.


Pedig úgy néz ki, az Agora mindent megpróbál annak érdekében, hogy a cég anyagi helyzete rendeződjön. 

Egy a lap birtokába került, 2019 januárjától májusig terjedő időszakot lefedő szerződés szerint a Café 5 Kft. mindössze 30 ezer forint + Áfát fizet ki alkalmanként bérleti díjként a hétvégi koncertekre.

A szerződés szerint 299 főt engedhetnek be a mozi aulájába, ami ha az átlag 2500 forintos belépővel számolunk, akkor 747 ezer 500 forintos belépőt jelent. Ehhez még nem számoltuk hozzá azt, amit a közönség kifizet a pultnál az italra.
A tavaszi menetrendben 13 előadó szerepel. Többek között olyan kortárs magyar zenészek, mint a Vad Fruttik, a Bëlga, a Kiscsillag, a 30Y vagy éppen Bye Alex.


A koncertek miatt az önkormányzati érdekeltségű mozinak egészen biztosan van bevételkiesése. A zenei program este fél 10-10 körül kezdődik, az utolsó mozielőadásokat így már nem lehet megtartani. Péntek, szombat este pedig főműsorideje lenne a mozinak is. Egy nagyjából 100-300 embert jelent, ami 1000 forintos jeggyel számolva 100 és 300 ezer forintot jelent alkalmanként. 


Az Agora tehát 30 ezer forintért cserébe 100-300 ezer forinttól esik el. 


De van itt még egy kérdés, ez pedig az, hogy miért egy vállalkozónak enged bizniszt az önkormányzati cég, és miért nem ő maga szervezi meg a könnyűzenei koncerteket Szombathelynek. Fel is tették a kérdést írásban az önkormányzatnak és az Agórának is, de válasz egyelőre nem érkezett.
 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.