Mindenki nyugodjon le a pics*ba! Kész Szombathely költségvetése

Farkas Bazsi 2019-02-15 12:18:00
Ezt közleményben küldte szét a városháza. Fellélegezhetünk? Aligha!

Eléggé szokatlan közleményt kapott szerkesztőségünk, a máskor az ellenzéki sajtó biztosította nyilvánosságot kényesen kerülő szombathelyi városháza sajtóirodájától.

A minden területre kiterjedő egyeztetéseket követően elkészült Szombathely 2019. évi költségvetése, amelyet ma minden képviselőtársam részére megküldtünk - mondta dr. Puskás Tivadar polgármester, aki ma aláírta Szombathely 2019-es költségvetésének előterjesztését - írja a meglehetősen szűkszavú közlemény.

De, hogy miért is kellett most gyorsan szétkürtölni, hogy megvan a költségvetés, amiről egyébként még a főszámokat sem ismertették? 

Emlékeznek még a januári rendkívüli közgyűlésre ahol a rabszolgatörvény ellehetetlenítése okán hívott össze rendkívüli közgyűlést az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakció és Balassa Péter jobbikos képviselő? Ez volt az a közgyűlés, ahol Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) képviselő éppen Lake Placidben tartózkodott (amit egyébként le is mondhatott volna) a Téli Nemzetközi Diákjátékokon kísérőként, mivel a Fidesz frakció többség így nem lett volna meg el sem mentek a közgyűlésre.


Molnár Miklós (Pro Savaria) megszavazta a javaslat napirendre vételét, az ellenzék pedig Molnár szavazata nélkül is többségben volt, így megszavazták a törvény önkormányzati cégekre való ellehetetlenítését. 

Molnár Miklós feladata volt eddig előkészíteni a költségvetést a közgyűlésre, ezt a feladatkört azonban megvonta tőle Puskás polgármester (Fidesz-KDNP), mivel a Fidesz közgyűlési buktája miatt Molnárt kiáltották ki árulónak

Azóta ment a tapogatódzás költségvetés ügyben, amelynek készítését Puskás magához vonta. A közlemény csak egy megnyugtatás mindenki felé, hogy rendben mennek a dolgok. Ám a dolgok közel sem mennek ennyire simán.

A költségvetés tervezet ugyanis még csak egy dolog, az, hogy el is fogadják pedig egy másik. Azt ugyanis a közgyűlésnek (ami jelenleg nem mutat fideszes többséget, hiszen az Éljen Szombathely a Jobbik és a Pro Savaria 1-1 szavazatával többségben van) kell elfogadnia. 

Érdekes lett volna, ha a városháza nem csak egy pár sort küld, de esetleg mankóképpen pár számot is ad ami kiadás, bevétel oldalon mégis mutat valami. De ami késik, nem múlik. 

Puskásnak ugyanis össze kell hívnia a közgyűlést, ahol van egy olyan tippem, hogy darabokra fogja szedni a költségvetés tervezetet, nem kevés módosító javaslattal operálva. 

Ha pedig jók az értesüléseink, akkor erre már nem kell sokat várni, mivel február 28-án ül össze a testület. 


 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.