Minden címétől megfosztottak egy Nobel-díjas amerikai tudóst

ugytudjuk.hu 2019-01-14 06:34:00
Válallhatatlan volt már.

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva, írja az MTI.

A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy James Watson "személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan".

A 90 esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között, a fehérek javára.

A tudós 2007-ben Afrika kilátásairól szólva már tett egyszer ilyen kijelentést, mondván: "borúsnak" látja a kontinens jövőjét, éppen a fehérek és feketék közötti, genetikailag meghatározott intelligenciakülönbség miatt. Akkor bocsánatot kért szavaiért, ennek ellenére elveszítette az angliai Cambridge Egyetem egyik kutatólaboratóriumának tiszteletbeli vezetői posztját, és megfosztották minden adminisztratív feladatától is. Ezt követően - 2014-ben - Watson eladta az 1962-ben kapott Nobel-díjjal járó arany emlékérmet, arra hivatkozva, hogy megjegyzései után a tudományos közélet akadályozta őt a munkájában.

A Cold Spring Harbor Laboratory akkor nem fosztotta meg őt a címeitől. Most viszont - a dokumentumfilmben elhangzottak nyomán - az az álláspontja, hogy Watson kijelentéseivel semmissé tette 2007-ben elhangzott bocsánatkérését.

"Dr. Watson megállapításai elítélendők, a tudomány nem támasztja alá ezeket"- olvasható a tudományos intézet közleményében.

A tudóst egy New York államban lévő szanatóriumban ápolják, mert autóbalesetet szenvedett. Az NPR szerint nem észleli a külvilágot.

James Watson az új-zélandi születésű brit fizikus Maurice Wilkinsszel és Francis Crick angol biológussal közösen kapott 1962-ben orvostudományi Nobel-díjat a DNS szerkezetének - a kettős spirálnak - a felfedezéséért.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.