Megtelt a kőszegi temető, de nem telik újra

ugytudjuk.hu 2018-10-15 12:18:00
Legutóbb az új tűzoltóság tervezésénél kifelejtett berendezés pótlása vitte el a pénzt. Már urnahely sincsen a városi temetőben.

Megtelt a temető Kőszegen – ezt maga a Vas Megyei Temetkezési Vállalat vezetője, Kiskós Ferenc közölte június 28-án a város testületi ülésén - írja az atlatszo.hu.

„Minden évben megteszem, most is elmondom, hogy a rendelkezésre álló sírhelyek korlátozottsága miatt az új temető megnyitása elkerülhetetlen” – fogalmazta meg Kiskós.

A kőszegieknek most két lehetősége van. Vagy rátemetkezéssel helyezik örök nyugalomra szerettüket, vagy a környék településeinek temetőiben váltanak sírhelyet.

A jelenleg is használatos kőszegi temetőt az 1700-as években alakították ki, a sírkeretet pedig annyira körbeépítették, hogy bővíteni nincs mód. Ezért egy új terület kerestek a városvezetők.

A temető kijelölésének szigorú szabályai vannak, a talajvíz vizsgálatától, a talaj minőségééig rengeteg szempontak kell megfelelnie a területnek. Kőszegen ezt az egykori Vízmű mellett találták meg. Az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy a város évekkel korábban elkezdte felvásárolni a telkeket. Az új sírkertnek kijelölt terület ugyanis több telekből áll.

Nagyjából az új temető leendő területének háromnegyedét vásárolta meg eddig Kőszeg. A maradékra azonban egyelőre nincs pénz. De nem csak a terület megvásárlása okoz gondot a vasi városnak, hanem a temető megépítése is.

Pénz nem áll rendelkezésre a sok százmillió forintos beruházás miatt – állapította meg Huber László polgármester a június 28-i ülésen.

Pedig volt olyan idő, amikor csak a tervekre 46 millió forintot költött Kőszeg. Ezek szerint az új sírkert félmilliárd forintjába került volna a városnak. Ennyi pénze azonban nem volt Kőszegnek, így a 2011-es elgondolások soha nem valósultak meg. A mostani tervek már jóval puritánabbak, és 5 millió forint is elég volt az elkészülésükhöz. Ezt egyébként már 2015-ben el is készítette a város.

A terület azonban még mindig nem áll teljes egészében az önkormányzat rendelkezésére. A maradék telek megvásárlásához 8 millió forintra lenne szükség.

Az augusztus 30-i testületi ülésen két független képviselő, Tóth Gábor és Plechl Tibor azzal a kéréssel fordult a polgármesterhez és a testület többi tagjához, hogy a közelmúltban értékesített önkormányzati ingatlanok árából, azaz 8,5 millió forintból vásárolják meg a területet.  Az testület azonban elutasította a kérést, az indok pedig a pénzhiány volt.

A pénz ugyanis másra kellett. Az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy apró hiba csúszott a 180 millió forintos állami pénzből épült kőszegi tűzoltó-szertár tervezésébe. Abból ugyanis kifelejtették a tömlőszárítót. Ez az a szerkezet, amire a bevetés végeztével a vizes tömlőt a tűzoltók felhúzzák és a technika segítségével a meleg levegő kiszárítja azt.

Bár a beruházás állami volt, a felmerülő plusz költséget, ami mintegy 5 millió forintot jelentett, az önkormányzatnak kellett benyelni. Forrásaink azt mondták, hogy az ülésen erre hivatkozva nem jutott végül pénz a temető maradék területére.

Kerestük Huber Lászlót, Kőszeg polgármesterét, aki telefonban annyit kért, hogy írásban tegyük fel neki kérdéseinket. Az emait elküldtük, válasz azonban eddig nem érkezett.

 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.